Újratervezés 50 felett - Így alakul a munkaerőpiaci helyzet Békésben

2021. július 9. 12:48 | D. Nagy Bence

A "Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében” című projekt újabb eseménye zajlott csütörtökön, ezúttal Csorváson. A településen közfoglalkoztatási státuszban dolgozók és álláskeresők hallgathattak meg előadásokat az álláskeresés motivációiról és helyi lehetőségeiről.

A „Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében” című projekt egyik állomásaként Csorvás város közfoglalkoztatottjai és álláskeresői csütörtökön két előadást is hallhattak a munkaerőpiaci lehetőségekről. Az előadások online formában is megtekinthetők voltak. Az eseményt Baráth Lajos, a település polgármestere, valamint Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nyitották meg.

Ruzsa Alexandra, a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának szolgáltatási szakügyintézője Motiváció az álláskeresésben címmel tartott előadást, amelyben többek között a munkavállalók közötti generációs különbségekről és a közeljövő lehetőségeiről hallhattak a jelenlévők.

A második előadást Schiffertné Lócskai Henriett az Egyensúly AE Egyesület elnöke tartotta Álláskeresés a gyakorlatban címmel. Prezentációja során többek között az egyesület mentálhigiénés munkájáról beszélt.

– Egyesületünk elsődleges célcsoportját azok pszichiátriai- és szenvedélybetegek jelentik, akik a munka világába igyekeznek visszailleszkedni. Első állomásként mindig megvizsgáljuk, hogy mi az adott egyén alapvető problémája, majd ehhez mérten foglalkozunk tovább vele egyéni vagy közösségi tanácsadások során. Előnyben részesítjük a személyiségfejlesztést, valamint az énkép megismerését – foglalta össze az egyesület elnöke.

Galéria

A csorvási közfoglalkoztatási rendszerről a település polgármestere beszélt.

– Csorváson 79 fő dolgozik közfoglalkoztatotti státuszban, ebből 67-en az önkormányzatnál, 12-en pedig egyéb intézményeknél. A státusz évről évre csökkenő tendenciát mutat, amely az egyén oldaláról nézve pozitív, hisz ez azt jelenti, hogy el tudtak helyezkedni a versenyszférában. Emellett azonban a csökkenés problémát jelent az önkormányzatnak, ugyanis vannak olyan feladatok, amelyeket a közfoglalkoztatottak segítségével végeztünk el – mondta el a Baráth Lajos.

A foglalkoztatási paktum eredményeit Herczeg Tamás összegezte.

– A statisztikák azt igazolják, hogy a foglalkoztatási paktum elsősorban az 50 év feletti korosztálynak nyújtott segítséget abban, hogy a visszakerüljenek a nyílt munkaerőpiacra. A munkavállalók iránti növekvő igény azt segíti, hogy többek között a közfoglalkoztatottak is el tudnak helyezkedni – fogalmazott az országgyűlési képviselő. Mint mondta, Csorvás tekintetében a közfoglalkoztatási rendszer bevezetése óta már a negyedére csökkent a közfoglakoztatottak száma. A képviselő kiemelte: a munkaerőpiac legrosszabb időszaka bő egy évvel ezelőtt, a koronavírus járvány betörésekor volt, azóta Békés megyében mintegy négyezer fővel többen dolgoznak.

Az esemény végén a Békés Megyei Kormányhivatal ingyenes tanácsadását vehették igénybe a jelenlévők.

 

 

 

 

A rendezvény a TOP-6.8.2-15-BC1-2016-00001 azonosító számú, „Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében” című projekt keretében valósult meg.

 

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL