Újra veterán pingpongosok Békéscsabán

2017. szeptember 28. 11:34 | Knyihár Mihály

Huszonnyolcadik alkalommal tisztelegnek rangos nemzetközi asztalitenisz versennyel dr. Bándi Andor emléke előtt. A nemzetközi viadalra a tervek szerint tizenegy országból érkeznek a sportolók, Szlovákiától kezdve Szlovénián át egészen Kínáig.

Az idei évben úgynevezett DC csapatversennyel kezdődik a kétnapos megmérettetés, ahol két egyéni és egy páros mérkőzést rendeznek. A torna második napján az ünnepélyes megnyitót követően indulnak az egyéni, illetve páros versenyek, több kategóriában. A viadalra ezúttal is 40 éves kortól akár a 80 esztendős pingpongosokat is várják a jelentkezőként.

Szabó Béla, a viadal marketingese és egyik szervezője a Békéscsabai Médiacentrum szerkesztőségében megtartott sajtótájékoztatón kiemelte, ebben az évben tíz kategóriában lehet nevezni. A szervező gárdának komoly céljai vannak a versennyel, a változtatásoknak köszönhetően bíznak abban, hogy a város turisztikai látogatottsága is fellendül majd.

- A jövő évi verseny a tervek szerint már a 2019-es senior Európa-bajnokság egyik kvalifikációs versenye lesz. Ez azt jelenti, hogy a Békéscsabán jó eredményt elérő versenyzők a budapesti kontinensviadalon is részt vehetnek majd – fogalmazott Szabó Béla, a verseny marketing vezetője, az SMAX kreatív igazgatója, aki hosszú évek óta a sportág, valamint egy békéscsabai versenyző támogatója.

A verseny fővédnöke, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármester, Gulyás Vince a MOATSZ Veterán Bizottságának elnöke és Szántosi Attila, a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke lesz.

További programok »

FEL