Megújul a békéscsabai sportcsarnok

2020. január 30. 17:34 | Sipos Gábor

Felújítják Békéscsaba legnagyobb sportlétesítményét, az 1988-ban átadott sportcsarnokot. A tervek szerint szinte mindent renoválnak a legutóbbi, hat évvel ezelőtti energetikai felújításon kívül. A ma már korszerűtlennek mondható létesítmény szűk egy év alatt, közel egymilliárd forintos beruházásból újul meg.

A békéscsabai sportcsarnok felújítása hosszas egyeztetés és tervezőmunka után, 2019 decemberében kezdődött meg. A megvalósításhoz szükséges anyagi forrást a Modern Városok Program biztosítja. Az indítórendezvényén jelen volt Sárfalvi Péter, a sportkapcsolatokért és sportlétesítményekért felelős helyettes-államtitkár. Elmondása szerint az egyik legfontosabb sportpolitikai cél, hogy országszerte minél több sport létesítmény megújuljon és felépüljön.

– Nagyon fontos, hogy a gyerekeket kicsit közelebb hozzuk a sporthoz, hogy ezzel a szemlélettel nőjenek fel, és akkor felnőtt korukban jóval egészségesebbek lesznek, ez a legfontosabb szempont. A másik jelentős tényező, hogy minél több nemzetközi versenyre, és azok megrendezésére legyünk képesek. Ne csak Budapesten, hanem országos szinten is – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A sportcsarnokban a küzdőtér és a lelátók mellett a kiszolgálóhelyiségek, a vizesblokkok és az öltözők is megújulnak, de az egyéb sportokra használatos helyiségek mellett az előcsarnok is új köntöst kap az idén őszre tervezett átadásra. Békéscsaba polgármestere hangsúlyozta, hogy a 32 évvel ezelőtt megépült épületben a városi sporttörténelem jelentős szelete megtalálható volt. A megnyitón szereplő Magyarország – Jugoszlávia férfi kézilabdamérkőzéstől, Ónodi Henriettán át a BRSE sikeres szerepléséig rengeteg alkalommal ünnepelhettek a szurkolók az épületben.

– Aki belép a sportcsarnokba, az már a főbejáratnál és a küzdőtéren is láthatja, hogy az idő elhaladt, a sportcsarnok megérett a felújításra. Ezt tudtuk, ezt érzékeltük és a Modern Városok Program keretében forrást igényeltünk a Magyar Kormánytól. A tárgyalások sikeresek voltak, a Magyar Kormány közel egymilliárdot biztosít a felújításra – nyilatkozta Szarvas Péter.

A jelenlegi felújítás két részre osztható: a szakemberek egyrészt sportszálláshelyeket, másrészt a sportok házát alakítják ki.

– Ez a két projekt tökéletesen szolgálja majd azt, hogy a teljes belső felújítása megtörténjen a létesítménynek. Az összes szálláshelyet felújítjuk, a sport-küzdőterek, a sportpadlók, világítási rendszerek, gépészeti rendszerek is meg fognak újulni a létesítményben – mondta Marik Tibor, sportberuházásokért felelős csoportvezető.

Az ígéretek szerint az eddigiekhez képest egy komplexebb, multifunkcionális épület áll majd a látogatók rendelkezésére.  A mintegy 20 fős munkáscsapat jelenleg a csarnok egykori sportszálló részét bontja. A munkák befejezéséig 200 ember dolgozik majd az épületen. A sportcsarnokban a küzdőteret érintő változások, a bajnokságok zavartalan lebonyolítása érdekében csak május végén kezdődnek meg. Addig a kivitelezők a szurkolók türelmét kérik, hisz a munkálatok zajjal, porral és kisebb fennakadásokkal járnak majd.

További programok »

FEL