Újra kinyitott a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark Szarvason

2020. május 15. 16:41 | Gyemendi Réka

A látogatók többek között vadmacskával, uhuval, borzzal és bölénnyel, összesen több mint 50 állatfajjal és igen gazdag növényvilággal ismerkedhetnek meg a Körösvölgyi Látogatóközpont parkjában.

A koronavírus-járvány miatt két hónappal eltolódott a szezonnyitás a látogatóközpontban, azonban a fenntartók kihasználták az időt, és addig is a parkot szépítették. A park vezetője elmondta, hogy már a nyitás első napján nagy volt az érdeklődés, a hétvégére pedig még több látogatót várnak.

 

– Hosszú idő után megugrott az emberek igénye arra, hogy a szabadban legyenek, tegyenek nálunk egy kellemes sétát és ismét találkozhassanak az állatokkal. Több mint ötven féle, Kárpát-medencére jellemző állatfajt tekinthetnek meg nálunk az érdeklődők testközelből, az európai bölénytől a nádi farkason keresztül a fakó keselyűig sokféle érdekes fajt lehet megtekinteni – fogalmazott Körömi Krisztina, a Körösvölgyi Látogatóközpont vezetője.

 

 

Hozzátette, hogy számos érdekesség történt a parkban az elmúlt hónapokban. A gímszarvas például február végén elhullajtotta az agancsát, idő közben pedig újat növesztett. Emellett több kiskacsa és vaddisznó malac is született.

 

A látogatóközpontban megismerhető az eredeti ártéri növényvilág és a meglepően gazdag állatvilág. Többek között látható vadmacska, borz, róka, bölény és uhu is, a közeljövőben pedig új állatfajjal is találkozhatnak majd a látogatók. A park hétfő kivételével minden nap 9 és 17 óra között várja az érdeklődőket. 

 

 

További programok »

FEL