Újra teljes hosszában kétirányú a Thurzó utca

2020. szeptember 19. 08:59 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Néhány napja már újra lehet a Gyulai út irányából a Deák utca irányába is közlekedni a békéscsabai Thurzó utcán. A gázelosztó vezeték kiváltása után, szeptember harmadik hetében már a burkolatot is újraaszfaltozták, így megindult a kétirányú forgalom az érintett szakaszon.

Ahogy arról korábban beszámoltunk július közepe óta volt egyirányú a békéscsabai Thurzó utca Deák utca és Gyulai út közötti szakasza, ugyanis egy gázelosztó vezetéket cseréltek az érintett szakaszon.

Júliusban kereste meg portálunk a Nemzeti Közműveket azzal kapcsolatosan, hogy meddig tart az ideiglenes forgalomkorlátozás. Akkor arról tájékoztatott a közműszolgáltató, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az iskolakezdés miatt megnövekedett forgalmat minél kevésbé érintse a Thurzó utca egyirányúsítása.

A szerződés szerint a Thurzó utcai munka befejezési határideje október 30-a. A munkák jeletős része már befejeződött, a kivitelző jelenleg a járdák, zölterületek és bejárók helyreállítását végzi.

 

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL