Újra felmérik a táplálkozási szokásokat

2019. szeptember 21. 06:09 | behir.hu

Újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséhez csatlakozó Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.

Zentai Andrea hozzátette: a december 16-ig tartó országos felmérés a KSH munkatársainak vezetésével zajlik, akik a reprezentatív mintába bekerült és előzőleg levélben értesített lakosokat keresik majd fel.

A felmérésben részt vevő hatezer ember háromnapos táplálkozási naplót tölt majd ki, amelyről később egy szakember is kérdéseket tesz fel - ismertette.  

Emlékeztetett: legutóbb öt évvel ezelőtt végzett országos felmérést a KSH, amely szerint tízből hat nő elhízott, a férfiaknál ez az arány 65 százalék, a gyerekek elhízási aránya pedig 30 százalék körüli Magyarországon. Az eredményeket összevetették a 2009-es, azonos módszertannal végzett felméréssel, amelyből kiderült, hogy bár a magyarok elhízása tekintetében stagnálás van, de az érték kifejezetten magas. A felnőtt lakosság körében a kutatás alapján csökkent a sófogyasztás, de a zöldség- és gyümölcsbevitel is - fűzte hozzá.      

Súlyos probléma, hogy az elmúlt harminc évben az elhízás aránya megduplázódott Magyarországon, ami elsősorban a táplálkozási szokásokkal és a fizikai aktivitás csökkenésével magyarázható - hangsúlyozta Zentai Andrea.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Kiváló minőség, letört árak: felemás szezont zártak a viharsarki dinnyetermelők

Békés megye továbbra is a hazai dinnyetermesztés fellegvára, hiszen a kiváló mézédes hazai görögdinnye legalább egyharmada az itteni gazdák keze alatt terem meg. Bár az időjárás kedvezett a minőségnek, a 2026-os esztendő az áruházláncok árletörési hulláma miatt mégsem nevezhető sikeresnek a termelők szempontjából.
2026. szeptember 21. 16:00
FEL