Újra ételt osztottak Békéscsabán

2020. december 19. 18:34 | Vincze Attila

Tizenötezer adag melegételt osztanak szét Békéscsabán az ünnepek előtti napokban. Az éttermek és a helyi vállalkozók jóvoltából idén a rászoruló családok mellett a városi mentőállomás dolgozóinak is visznek ételt.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a békéscsabai Kornélia Étterem és Cukrászda már hat éve szervez a Linamar Hungary Zrt.-vel közösen melegételosztást advent idején. Ez a hétvége sem maradhat jótékony cselekedet nélkül, hiszen szombaton és vasárnap 200-200 nehéz sorsú családhoz jutnak el az ételcsomagok. Karácsonyi időszakról lévén szó a csomagok gyümölcsöt, süteményt és szaloncukrot is tartalmaznak, vagyis olyan ételeket, melyek egy kicsit az ünnep hangulatát idézik meg a rászorulóknak.

- Ezúttal tarhonyás hússal készültünk, melyből ötszáz adagot főztünk meg és ezeket szállítjuk ki a rászoruló családok számára. Korábban az étterem előtt osztottuk ki az ételcsomagokat, viszont ebben az évben a járványhelyzet miatt nem tudjuk ezt megtenni, így házhoz kell szállítanunk, melyben nagy segítségünkre van az Egyensúly AE Egyesület. Ők határoztak meg ugyanis a rászoruló családok lakcímét és így tudjuk autóval kiszállítani az ételeket – mondta a Kornélia Étterem és Cukrászda főszakácsa.

Fodor Mihály hozzátette, hogy idén adventkor összesen 2500 kg gyümölcsöt és 2400 kg szaloncukrot osztanak szét. A jótékonykodás a szombati melegételosztással még nem ér véget, hiszen az étterem aranyvasárnap és Szenteste előtti nap, azaz december 23-án is szállít ételcsomagokat a rászorulóknak.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL