Babgulyás, kalács és egy kis szeretet

2018. december 10. 06:41 | Zsíros András

Hetente egy alkalommal ételosztást tart az adventi időszakban Békéscsabán a Kornélia Étterem. Az évek óta rendszeres akcióhoz idén is több nagyvállalat csatlakozott, akik anyagi támogatásuk mellett személyes jelenlétükkel is segítették a lebonyolítást. Elsőnek a Linamar Hungary Zrt. munkatársai ragadtak merőkanalat.

 

 

Gőzölgő kondérok várták a megvendégelésre érkezőket szombaton délben a sétáló utcán. Érdemes volt sorbaállni, mert a finom ebéden kívül a Mikulás is megérkezett, aki apró ajándékkal lepte meg azokat, akik eljöttek. Volt, aki három gyermekével érkezett, így az apróságok öröme már biztosított volt.

 

 

A babgulyás mellé kalács, kakaó, forró tea, gyümölcs is jutott, és ahogy az étterem világbajnoki ezüstérmes mesterszakácsa, Fodor Mihály fogalmazott, egy kis karácsonyi szeretetet is adtak vele.

A Linamar gyárigazgatója, Bangó Csaba szerint a térség vezető munkáltatójaként azokat is kell támogatniuk, akiknek valamiért nincs lehetőségük dolgozni és megkeresni a mindennapi kenyérre valót. Hozzátette, nem a vállalkozás mérete számít, hanem a szeretet és az ünnephez kapcsolódó együttlét.

Az akció december 15-én folytatódik, akkor a Szőke és Társa Kft. dolgozói vesznek majd részt az ételosztáson.

További programok »

FEL