Újra eljött az őszidő a Lencsési Közösségi Házban

2022. október 1. 18:35 | Vincze Attila

Őszidő címmel szervezett rendezvényt a Lencsési Közösségi Ház és a Mohácsy Mátyás Kertbarát kör szombaton. Az eseményen résztvevők különböző érdekes előadásokat hallhattak a klímaváltozásról vagy épp a kertgazdálkodásról.

A megjelenteket a Lencsési Közösségi Ház vezetője köszöntötte. Takács Péter elmondta, hogy a Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör 1990 óta működik az intézmény fenntartásában, és közel egy évtizede szervezik közösen az Őszidő című rendezvényüket. Mint fogalmazott, az esemény elsődleges célja az, hogy mindig valamilyen aktualitás kerüljön előtérbe, másrészt pedig a kör tagjai ilyenkor bemutatják saját terméküket, legyen az zöldség, gyümölcs, bor vagy éppen pálinka. Az idei rendezvény témáját elsősorban az aszályos időjárás határozta meg, ennek mentén pedig különböző tematikus előadásokat hallhattak a résztvevők. 

– Úgy vélem, hogy minden előadás olyan hasznos információkat tartalmaz, melyeket a hallgatóság alkalmazni tud, ezentúl pedig a program része a háztáji termékekből álló kiállítás megnyitója, illetve végül egy borkóstolóval zárjuk a napot – tájékoztatott az intézmény vezetője. 

A rendezvényt Békéscsaba alpolgármestere nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy október elseje egy kitüntetett nap, hiszen ez az idősek világnapja, ilyenkor ünnepeljük a szépkorúakat. Varga Tamás hangsúlyozta, hogy az esemény programjait a Lencsési Közösségi Ház úgy állította össze, hogy a résztvevők számára maradandó ismereteket adjon, jelen esetben a klímaváltozás kihívásairól. 

– A mai esemény is segít abban, hogy szakavatott előadóktól, hiteles információkat kaphassanak az érdeklődők és aki most itt van, úgy mehet majd haza, hogy tanácsokat kap, illetve olyan ismeretekkel gazdagodik, amelyek segítik értelmezni a körülöttünk zajló ökológiai változásokat és negatív tendenciákat – emelte ki az alpolgármester.

A résztvevők a klímaváltozás hatásai mellett előadást hallhattak az önnfenntartó kiskerti gazdálkodásról, valamint a Kárpát-medence régi gyümölcsfajtáiról is. 

További programok »

FEL