Újra akcióban a ZebraZsaruk

2016. szeptember 1. 15:58 | Varga Diána

Az iskolakezdéssel ismét felbukkannak az iskolák környékén azok, akik a kisgyerekeknek segítenek átkelni a zebrán. Ők a ZebraZsaruk. Tíz éve működik Békés megyében a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését célzó program. Ezzel párhuzamosan a rendőrég a polgárőrökkel összefogásban egész szeptemberben segíti a gyerekeket és szüleiket abban, hogy a legkisebbek biztonságban jussanak el az iskoláig.

Minden év szeptemberében és májusában egyenruhába öltözött diákok segítenek társaiknak abban, hogy biztonságban eljussanak az iskolába. 

Dr. Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott: több olyan iskola is van a megyében, ahol olyan zebrákon lehet eljutni az intézménybe, ahol nincsen lámpa. Ilyen helyen ZebraZsaruk állnak Békés megyében, 11 helyszínen, akik közlekedési ismereteket tanultak korábban, és vizsgát is tettek ezekből, és így tudják segíteni diáktársaikat, a rendőrökkel együtt.

Szeptember elsejével a forgalmas helyen lévő iskolák környékén rendőrök és polgárőrök segítik az iskolába érkező gyermekeket és szüleiket, Békés megyében 49 helyszínen. Cseke János, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének gazdasági elnökhelyettese kérdésünkre úgy fogalmazott: a rendőrség  legnagyobb stratégiai partnere a polgárőrség, és már hosszú évek óta segítik munkájukat szeptember 1 és október 15 között.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az iskola rendőre programban is részt vesz, így a 2016-2017-es tanévben 106 oktatási intézményben 88 iskolarendőr teljesít majd szolgálatot.

FEL