Újévi polgármesteri fogadást tartottak Gyulán

2025. január 12. 08:24 | behir.hu

A fürdőváros hivatalos újévi fogadásán a polgármesteri köszöntő mellett akusztikus koncert és pezsgős koccintás is várta a jelenlévőket.

Görgényi Ernő beszédében sorra vette a tavalyi fejlesztéseket, illetve szót ejtett az idén várhatókról is. Ezek közé tartoznak kerékpárút fejlesztések, illetve építés, a csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése, a vasútállomás, az iskolák és a várfürdő további megújítása.
 
A polgármester arról is szót ejtett, hogy az elmúlt négy évben 30 ezer alá csökkent Gyula lakossága, de mint mondta, még így is a település rendelkezik a legjobb mutatókkal a vármegyében a 10 ezer lakos feletti városok között.
 
Az eseményen átadták a Pro Mecenatura Urbis Gyula elismerő címet, melyet idén a Dig-Build Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft részére.
 
A program zárásaként a Magna Cum Laude zenekar akusztikus formációban lépett fel a művelődési központban tartott eseményen.
 
Forrás: FB/Gyula Televízió
 

Galéria

További programok »

FEL