Újabb támogatás a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak

2017. július 1. 10:21 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A koraszülött mentőautó beszerzését a gödöllői székhelyű, HUMAN BioPlazma Kft. is támogatta. A megyei, sőt országos összefogásnak köszönhetően szeptemberben megérkezik Békés megyébe a koraszülöttmentő, amely azonnal megkezdi az ellátást – emelte ki Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az adományt jelképesen a gyulai Almásy-kastélyban pénteken adta át a vérkészítményeket gyártó cég ügyvezetője, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány képviselőinek.

–Nagyon régóta kapcsolatban vagyunk velük. Nagyon sok koraszülöttnek, és újszülöttnek segítséget tudtak adni immunoglobulinnal. A mai napon nagy összeggel támogatták az alapítványt - mondta el Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az egészségügyi cég ügyvezetője, Tóth Ákos hangsúlyozta, hogy a cég rendszeresen támogatja majd a jövőben is az alapítványt, annak érdekében, hogy a megfelelő eszközöket és a mentőautó üzemeltetését is finanszírozni tudják.

 

 

–A céges politika miatt nem mondhatunk összeget, azonban azt számon tartjuk, hogy ez egy rendszeres visszatérő támogatás lesz. Már most is utaltunk az alapítványnak, illetve a jövőben is fogunk. Abdul doktor valószínűleg elmondta, hogy július 3-án szerződést írnak alá, szeptember végére itt van a mentőautó. Ezt a mentőautót még fel kell műszerekkel szerszámozni, tehát addig nem lesz teljes ez a mentőautó. Ebben is részt fogunk venni nyilvánvalóan - emelte ki Tóth Ákos, a HUMAN BioPlazma Kft. ügyvezetője.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed az alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a megyei, sőt országos összefogásnak köszönhetően már július elején aláírják a gyártóval a szerződést, a mentőautó megvásárlásáról, amelynek a tervek szerint szeptember 30-ra megérkezik Békés megyébe.

További programok »

FEL