Újabb mérföldkő az agyaghadsereg kiállítás életében

2022. október 12. 12:40 | Vincze Attila

A Terrakotta hadsereg - Az első császár üzenete című kiállítás 8888. látogatóját köszöntötte a Munkácsy Mihály Múzeum szerdán. Az utazótárlat népszerűségét mutatja, hogy október végére a látogatók száma elérheti akár a tízezret is.

Gyanútlanul lépett be a szerdai nyitáskor a Munkácsy Mihály Múzeum ajtaján Brankovics György, akit az intézmény igazgatója, Bácsmegi Gábor és Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere köszöntött. A Terrakotta hadsereg tárlat 8888. látogatója vonattal érkezett Szegedről azért, hogy megtekintse az intézmény kiállításait. A jutalom sem maradt el, hiszen a szerencsés látogató egy agyagkatona kicsinyített mását, valamint egy ajándékcsomagot kapott ajándékba. 

A Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója kérdésünkre elmondta, annak, hogy a szokásos kerek látogatói számok után a kiállítás 8888. érdeklődőjét is köszöntötték az az oka, hogy a kínai agyaghadsereget a világ nyolcadik csodájának tartják, így tulajdonképpen ez adott alapot az ajándékozásra.

– A terv, amit korábban magunknak megfogalmaztunk, miszerint érjük el a tízezer látogatót, úgy néz ki meg tud valósulni október 30-ig, hiszen van még egy jó pár hét a tárlat zárásáig, és még előttünk van egy kolbászfesztivál is, ahol rengeteg turista megfordul majd, így szeretnénk onnan is néhányat átcsábítani a múzeumba – fogalmazott Bácsmegi Gábor.

Békéscsaba kultúráért felelős alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a látogatószámok is azt mutatják, nagyon jó kezdeményezés volt az utazókiállítást a múzeumba hozni, sőt mi több korábban sehol máshol nem nézték meg ennyien az agyaghadsereg replikáját.

– A számok mögött van egy komoly marketingtevékenység is, mind a múzeum, mind a Munkácsy Negyed részéről, illetve a téma is nagy érdeklődésre tart számot, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy most is Szegedről jöttek, az ötezredik látogató pedig Győrből érkezett, tehát az ország minden részéről vannak turisták, de előttünk van még a kolbászfesztivál hétvégéje, amikor is a gasztronómiai élmények mellett remélhetőleg sokan fogják megnézni ezt a kiállítást – emelte ki Varga Tamás.

A Terrakotta hadsereg - Az első császár üzenete című kiállítás még október 30-ig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Múzeum Zsilinszky Mihály és Kolozsváry-Tevan termében.

További programok »

FEL