Közgyűlés: újabb bölcsődefejlesztés valósulhat meg Békéscsabán

2022. január 27. 15:55 | Vincze Attila

Soron kívüli ülést tartott csütörtökön a békéscsabai közgyűlés. A képviselő-testület többek között arról döntött, hogy a város pályázatot nyújt be a Szigligeti utcai bölcsőde felújítására, amely összesen mintegy 43 millió forintból valósulhat meg.

A közgyülés csütörtöki, soron kívüli ülésén hat napirendi pontról tárgyalt, melyeket mind a 15 jelen lévő képviselő egyhangúlag megszavazott. 

A grémium elfogadta a Békés Megye 1. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjaira és póttagjaira vonatkozó személyi javaslatokat. Szó volt a békéscsabai Áchim L. András lakótelep 32. szám alatti ingatlanrésszel kapcsolatos elővásárlási jog kérdéséről is. A testület ebben úgy határozott, hogy a város nem kíván élni az elővásárlási jogával. 

A közgyűlésen téma volt a Kőrösi Csoma Sándor utcában lévő építési telkek értékesítése is. Elhangzott, hogy összesen hat darab ilyen telekről van szó, hármat már korábban sikerült értékesíteni, ezeken már zajlik is az építkezés. Ezúttal arról született döntés, hogy a maradék három telket is értékesíteni kívánja az önkormányzat. 

Az ülés negyedik napirendi pontjában arról döntöttek a képviselők, hogy a város pályázatot nyújt be a Szigligeti utcai bölcsőde részleges felújítására, elsősorban a támogatási intenzitás magas, 75 százalékos szintje miatt.

– Egy bölcsődei beruházásra pályázunk, mégpedig a Szigligeti utcai hatos számú bölcsőde részbeni felújítására, ha sikerülne, akkor mintegy 32 millió forintot nyernénk, és ehhez 11,5 millió forintot kellene saját erőként hozzátenni – ismertette a részleteket Szarvas Péter polgármester. 

A képviselők egyhangúlag megszavazták a polgármester, illetve az alpolgármesterek illetményeinek kötelező emelését, valamint utóbbiak esetében a költségtérítést is. 

A közgyűlés zárt ülésen dönt az Alföldvíz Zrt.-ben legnagyobb tulajdoni hányaddal (32,8 százalékkal) rendelkező Békéscsaba víziközműi vagyonának Magyar Állam részére történő átruházásáról, valamint egy méltányossági kérelmet is a nyilvánosságtól távol tárgyalják meg. 

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL