Új részekkel tér vissza a képernyőre Süsü, a sárkány

2019. január 22. 14:42 | behir.hu

Még idén visszatér a tévéképernyőre gyerekkorunk legnagyobb hőse, Süsü, a híres egyfejű sárkány, írja a Bors.

A lap Csukás Istvántól megtudta, több generáció kedvence három részen keresztül fogja újra szórakoztatni az ország fiatalabb és idősebb tagjait.

A Nemzet Művésze arról beszélt, sokáig gondolkodtak, de végül megszületett az ötlet, hogy Süsüt a mai kor gyermekei is megismerjék, miközben a korábbi generációknak is örömet szereznek.

 

Csukás István (MTI fotó: Mohai Balázs)

 

– Annyit elárulhatok, hogy az epizódok vázlata kész, a költségvetés összeállt, talán év végére kész is lehetnek az epizódok. Ugyanúgy bábtechnikával dolgozunk. Az első részben Süsü ellátogat az emberek földjére, a másodikban összeházasodik és megszületik a gyermeke, Süsüke, aki a harmadik epizódban a sárkányok és emberek földje után az űr­be is ellátogat – mondta a Borsnak Csukás István, aki csak Bodrogi Gyulával tudja elképzelni az egyfejű karakterét.

Bodrogi először hallott a felvetésről és azt mondta, álmában nem gondolta volna, hogy az életében még újra Süsünek adhatja a hangját.

– Nagyon tetszik az ötlet, ha ugyanabban a szellemiségben készítjük, mint a korábbi részeket, nem szabad ezt is digitalizálni. Ha ezt tartják, szívesen vennék részt a munkában. Az alapanyaggal biztos nem lesz gond, hiszen Istvánról egy ország tud­ja, mekkora író, generációk nőttek fel és fognak felnőni a meséin – fogalmazott.

Forrás: Bors, sokszinuvidek.24.hu

 

További programok »

FEL