Elhunyt Csukás István

2020. február 24. 11:13 | behir.hu

Életének 84. életévében elhunyt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő.

Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle. A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részekén - közölte az Újszínház.

Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt. „Fájdalommal búcsúzik tőle az Újszínház teljes társulata” – teszi hozzá a teátrum.

Fiatal korábban verseiből, írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt, a Fiatal Művészek Klubjának vezetője volt, majd a Művészeti Alapnál, a Munkaügyi Minisztériumban, a Néphadsereg című lapnál dolgozott. 1968-tól 1971-ig a Magyar Televízió munkatársa, 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője. 1989-től 1991-ig szerkesztőbizottsági tag az Új Idő című lapnál.

Az ifjúsági irodalomért nemcsak a könyvkiadásban tevékenykedett, hanem a gyermeklapok szerkesztésében is részt vállalt. Alapító szerkesztője volt a Kincskeresőnek. Egy ideig a Kölyökmagazin szerkesztő bizottságának az elnöke, majd a Piros Pont főszerkesztője. E rövid időszakok közben szabadfoglalkozású író volt.

A hatvanas évek közepén Kormos István biztatására fordul a gyermekirodalom felé, s ettől kezdve verseskötetei mellett egyre-másra jelennek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi. Nagy sikerrel mutatják be Ágacska című színdarabját, majd a többi színpadi művét. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapja a fesztivál Nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet.

 

Forrás: Világgazdaság

 

További programok »

Kultúra

FEL