Új kezdeményezés a CsabaParkban: KRESZ-suli és élménynap indult az óvodásoknak

19:19 | Bere Mátyás

Egyedülálló program debütált a békéscsabai CsabaParkban, ahol a legkisebbek játékos formában, elektromos kisautókkal és valódi oktatók segítségével sajátíthatják el a biztonságos közlekedés alapjait. A premier napján jártunk utána, hogyan született meg az ötlet, és mit szólnak hozzá maguk a gyerekek, akik most az Evangélikus Óvodából érkeztek.

Előkerültek a raktárból a rejtett kincsek

Aleksza Mihály, a CsabaPark ügyvezetője kiemelte, hogy fontosnak tartották, használatba venni, jó célra használni a park tíz darab elektromos kisautóját és a hozzájuk tartozó mobil KRESZ-pályát.

– Szerettük volna ezeket a lehetőségeket minél szélesebb körben kiaknázni. Egy baráti beszélgetés során találtunk egymásra két elhivatott gépjárművezető oktatóval, akik szívügyüknek tekintik a tudatos közlekedésre nevelést már a legkisebb korban. Az ő elképzeléseik és a mi infrastrukturális lehetőségeink mostanra értek össze – nyilatkozta a park vezetője.

A programról egy bemutató videó is készül, amelyet eljuttatnak a környékbeli iskolákba és óvodákba. Bár a kisautókat fizikai adottságaik miatt legfeljebb az első-második osztályos korosztály tudja használni, a szervezők célja egyértelmű: minél több gyereket – és rajtuk keresztül a szüleiket is – kicsalogatni a CsabaParkba.

 

 

Gyalog, rolleren vagy bringán: nem lehet elég korán kezdeni

A szakmai háttér biztosításáért Andó Tibor és Nyéki József gépjárművezető oktatók feleltek. Andó Tibor kifejezetten az óvodások és kisiskolások életkorának megfelelő, szemléletformáló tananyagot állított össze. A gyerekek nemcsak a táblákkal és a szabályokkal ismerkedtek meg, hanem azzal is, hogyan közelítsék meg biztonságosan a gyalogos-átkelőhelyeket.

– Jelenleg azt látom, hogy a társadalmi közlekedési morál sajnos rossz irányba halad. Nem lehet elég korán kezdeni a nevelést, hiszen ezek a gyerekek gyalogosként, rollerrel vagy kerékpárral már most is a forgalom részei – hangsúlyozta az oktató.

Andó Tibor hozzátette: bízik benne, hogy a gyerekek a náluk szerzett tudással otthon a szüleiket is kizökkentik kissé a megszokott rutinból, és egy-két jó tanáccsal (mint a körültekintés vagy a megállás) őket is óvatosabb vezetésre intik.

 

 

Kolbusszal érkezett a felhőtlen jókedv

A premier napján egy helyi óvodáscsoport tesztelhette a pályát, a logisztikát pedig stílusosan a CsabaPark saját járműve, a „Kolbusz” biztosította.  Szombat Ilona óvodapedagógus elmondása szerint a gyerekek már reggel óta hatalmas lázban égtek: – Már maga a kisvonatra, a különleges „Kolbuszra” való felszállás is óriási élmény volt nekik. Itt a csarnokban pedig egy fantasztikusan megszervezett program várta őket. Az oktató által vetített oktatóvideó végig fenntartotta a motivációjukat, a gyerekek interaktívan válaszoltak a kérdésekre. –

A pedagógus kiemelte, hogy a bójákkal és KRESZ-táblákkal övezett útvonalakon a gyerekek fegyelmezetten igyekeztek betartani a szabályokat az elektromos autókkal, ami pedig még ennél is jobbá tette a napot, az az egyensúly volt. Azok a gyerekek ugyanis, akik épp nem a pályán száguldoztak, a park hatalmas ugrálóvárában vezetthették le az energiájukat. „Gyakorlatilag összeérett a kellemes a hasznossal: tanultak is, és óriásit játszottak” – tette hozzá Aleksza Mihály.

 

 

Nyitott kapuk a csoportok előtt

A CsabaPark vezetősége megerősítette: a premier rendkívül sikeres volt, így bármilyen óvodás, iskolás vagy ifjúsági csoport előtt nyitva áll a lehetőség, hogy bejelentkezzenek a játékos oktatásra. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, hogy a jövő generációja már magabiztos, szabálykövető közlekedőként nőhessen fel.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Új kezdeményezés a CsabaParkban: KRESZ-suli és élménynap indult az óvodásoknak

Egyedülálló program debütált a békéscsabai CsabaParkban, ahol a legkisebbek játékos formában, elektromos kisautókkal és valódi oktatók segítségével sajátíthatják el a biztonságos közlekedés alapjait. A premier napján jártunk utána, hogyan született meg az ötlet, és mit szólnak hozzá maguk a gyerekek, akik most az Evangélikus Óvodából érkeztek.
19:19
FEL