A kerékpáros-jogosítvány mellett szólnak érvek és ellenérvek is, de egy biztos: ha valaki nem ismeri a KRESZ-t attól még az abban foglaltakat be kell tartani. Éppen ezért a szabályozások széleskörű ismerete vélhetően javítaná a közlekedési morált.
Ezzel együtt a kerékpárosok oktatása egyelőre számost kérdést vet fel, hiszen nincs kidolgozva a széles körű kerékpáros oktatás módszertana.
Andó Tibor, autóvezetés oktató; fotó: Bere Mátyás / Behir.hu
– Közlekedési szakemberként mindenképpen azt szeretném, hogy minél hamarabb jussanak el oda a gyermekek, hogy találkozzanak a KRESZ-el és a közlekedési ismeretekkel. Egyre több gyermek jár egyedül iskolába, így gyalogosként, kerékpárosként és rolleresként mindenképpen szükség van erre a tudásra, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni és a biztonságos közlekedés részei legyenek – fejtette ki Andó Tibor, az egyik békéscsabai autósiskola vezetője.
A szakember kiemelte, hogy a szabályokat járműtípustól függetlenül be kell tartani.
– Én támogatom, hogy minél több emberhez eljusson a KRESZ ismerete, ezáltal mindenki egyenrangúan tudna részt venni a forgalomban. Sok esetben a fejekben kellene rendet rakni, tehát nem önző módon kellene közlekedni. Kíváncsi leszek a kivitelezésre, hiszen a magyar lakosság közel 70 százaléka rendelkezik kerékpárral és használja napi rendszerességgel – fejtette ki Solymosi Attila, a KerékPárt klubvezetője.
Solymosi Attila, a KerékPárt klubvezetője; fotó: Bere Mátyás / Behir.hu