Új iskolalelkész segíti a csabai baptista általános iskolát

2025. szeptember 4. 13:10 | Fajó Attila

Új iskolalelkész vezetésével, havi rendszerességgel iskolai, közös áhítatokat szerveznek majd Békéscsabán, a Szent László utcai iskolában. A Magyar Baptista Egyház Baptista Szeretetszolgálatának fenntartásában működő intézmény nagy hangsúlyt fektet a tanulók hitéleti nevelésére.

– Az én feladatom a gyerekek egézséges lelki fejlődésének támogatása és a keresztény hittel való megismertetése lesz, emellett az iskola pedagógusainak támogatása, az iskolás gyerekek szüleivel való kapcsolattartás és egyfajta híd képezése a már meglévő és a városban működő gyülekezetek és az intézmény között, hogy aki nyitottságot mutatt rá, az egy, már működő gyülekezeti közösséget is megismerhessen – mondta el Kesjár Zsolt újonnan kihelyezett iskolalelkész, aki baptista lelkipászor is egyben. Az intézményben jó ideje zajlik hittan oktatás, hiszen az iskola már a 2021/22-es tanév óta áll egyházi jogi személy fenntartásában.

 

 

Molnár Szilvia igazgató kiemelte: az, hogy intézményüknek immár iskolalelkésze is van, nagyban segíti azt az oktatási-nevelési munkát, amit az iskola falain belül végeznek. Külön köszönetét fejezte ki a fenntartó felé, hogy lehetővé tették az új státusz kialakítását és támogatást biztosítottak számukra. Megemlítette, hogy idén 15 kis elsőst köszöntöttek az évnyitón, mely fontos előrelépés az iskola életében.

– Egyházi ügyekért is felelős alpolgármesterként maximálisan fontosnak tartom, hogy a városban tanuló gyermekek megismerkedjenek a keresztényi hit értékeivel. Külön öröm számomra, hogy most már a baptista általános iskolában is iskolalelkész állhat a tanulók és családjaik szolgálatára – fogalmazott Bálint József, Békéscsaba alpolgármestere az intézményben tett látogatásakor.

Zsúfolásig megtelt az iskola emeleti aulája a diáksággal, akinek első üzenetként Kesjár Zsolt iskolalelkész arról beszélt, hogy a Mennyei Atya a gyermekekről sem feledkezik meg, sőt, az ő fia, az Úr Jézus azért jött el erre a földre, hogy minden embernek legyen lehetősége megismerni a szeretetét. 

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL