Új formában a Békés megyei civilekért

2020. február 1. 18:44 | D. Nagy Bence

Információs reggelire invitálta a napokban az Egyensúly AE Egyesület azokat a megyei szakembereket, egyesületi vezetőket és hivatali képviselőket, akik civil szervezetekkel foglalkoznak. A rendezvény fő témájaként a Civil Információs Centrum bemutatása szolgált.

A rendezvényen elhangzott, hogy az év elején a békéscsabai Egyensúly AE Egyesület vehette át a 2020-2022-es időszakra szóló Civil Információs Centrum (CIC) címbirtokosi levelét.

A címre olyan civil szervezetek pályázhattak, akik ellenszolgáltatás nélkül, non-profit végzik feladataikat. Schriffertné Lócskai Henriett, az Egyensúly AE Elnöke elmondta, hogy CIC-ként a következő két évben a civil szervezetek munkáját segítik a jogi tanácsadás és a pályázatírás területein.

Fontos számunkra, hogy erősítsük a civil kezdeményezéseket Békés megyében és segítsünk a különböző lehetőségek felkutatásában, hiszen sok településen ezek a szervezetek a társadalom alappillérei – tette hozzá az elnök.

A Magyar Falu Program Békés megyét is érintő újdonságairól Gyebnár Péter, a Fenntartható Térségért Alapítvány (FETA) elnöke beszélt.

2020-ban Falusi Civil Alap néven egy 5 milliárd forintos keret nyílik meg, amelyre az ötezer vagy annál kevesebb lélekszámú falvak civil szervezeti pályázhatnak – emelte ki Gyebnár Péter.

A FETA elnöke hozzátette, hogy a település közösségét segítő szervezetek két területen hívhatnak le összegeket.  Az első, az infrastrukturális ágazatban új vagy használt gépjármű vagy nem gépi meghajtású jármű beszerzésére, illetve ingatlan felújítására vagy ingatlan vásárlására lehet pályázatot benyújtani. A második ágazat támogatási összegéből a helyi közösség érdekét, a helyben maradást erősítő programok szervezése biztosítható. Gyebnár Péter elmondta, hogy programszervezésre akár 2 millió forint, infrastrukturális beruházásra pedig akár 6 millió forint is lehívható.

További programok »

FEL