Új évadot nyit a Mindentudás Színházi Egyeteme a Jókai színházban

2021. október 6. 16:45 | behir.hu

Tizedik évadába lép a Mindentudás Színházi Egyeteme. A tervezett programról Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművészt, a sorozat ötletgazdáját és szervezőjét Szilágyiné Szabó Ágnes kérdezte.

– Az előző évadban csak két előadás valósult meg a tervezettek közül. A mostani évad a pótlásról is szól? 

– Elsősorban a tavalyra tervezett előadásokat szeretnénk megvalósítani, illetve azokat, amelyek illenek az idei bemutatókhoz. November 8-án tudunk majd kezdeni, és április első hétfőjén lesz az utolsó előadás. 

 

– Milyen előadásokra számíthat a Mindentudás Színházi Egyetemének közönsége?

– Szilágyi Zsófia többször volt már Békéscsabán. Az istenek elveszítették egy megafonjukat című előadása Karinthy születésének 135 éves évfordulója előtt tiszteleg. December 6-án Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész Visszalopni a színpadra a költészetet címmel beszél majd Tamási Áronról – hiszen tavaly a Vitéz lélek volt műsoron, ebben az évadban pedig az Énekes madár látható majd a Jókai Színházban. A szerző érdekes alakja irodalmunknak, méltán tiszteljük benne „a székely Homéroszt”. Január 10-én Varga Zoltán filmtörténész, -esztéta tart előadást Drakula köpönyegében címmel a Drakula-alakításokról és -filmekről. Február 7-én Landgraf Ildikó, az MTA tudományos munkatársa, néprajzkutató helyezi szokatlan megvilágításba a honfoglalást „Beszéli a világ, hogy mi, magyarok…” címmel. Ezt az előadást az idei mesejátékokhoz szeretnénk kapcsolni, hiszen a műmesék is a mondákból származó elemekre támaszkodnak. Arra a kérdésre is választ kapunk majd, hogyan változnak, alakulnak a különböző korokban ezek a történetek. Március 7-én professzor dr. Gyenge Zoltán érkezik a Mindentudás Színházi Egyetemére, A gonosz banalitása vagy a fasizmus „művészete” címmel tart előadást.  Az előadás címe Hannah Arendt filozófiai művére, az Eichmann Jeruzsálemben: tudósítás a gonosz banalitásáról című könyvére utal – komoly és mellbevágó előadás lesz. A címből is könnyű kikövetkeztetni: arról beszél majd Gyenge Zoltán, hogy a totalitárius rendszerek hogyan befolyásolták, manipulálták az embereket, hogyan kerítették a hatalmukba őket. Április 4-én Újváriné dr. Illés Mária Händel Rinaldo című operájának nemcsak a történetére, hanem a zenei összefüggéseire is rávilágít. Galambos Hajnalka énekművész és Rázga Áron élőben fognak részleteket előadni a zeneműből. 

 

– Jó visszhangja volt a streamelt előadásoknak, tervezitek-e a közvetíteni az eseményeket?

– A Mindentudás Színházi Egyetemének megvan a maga törzsközönsége, amely szeret a színházba jönni ezekre az előadásokra, és mi is ragaszkodunk hozzájuk, örömmel látjuk itt őket. Természetesen minden előadóval úgy beszéltük meg, hogy első az egészség. Nem tudjuk, milyen rendelkezések lesznek érvényben, a közönség és a fellépő egészsége is fontos. Felkészültünk ezekre az eshetőségekre. A helyzet pillanatonként változhat, rugalmasak vagyunk a szervezésben, az előadások alatt is. Ez a tizedik évad, és ünnepelni akartam – de majd a 11. évad lesz különleges.

Forrás: Szilágyiné Szabó Ágnes/ Békéscsabai Jókai Színház

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL