Új busszal szállítják a fiatalokat és a mozgássérülteket Tarhoson

2018. március 19. 16:47 | Papp Ádám Sándor

Mozgássérülteket, hátrányos helyzetű embereket, valamint gyerekeket szállító tanyagondnoki buszt adtak át hétfőn, Tarhoson. A településen további beruházások is tervben vannak, két útszakasz megújul és a helyi templom is felépül hamarosan.

Közel 10 millió forintból vásárolták meg Tarhoson azt a járművet, amelyet hétfőtől tanyagondnoki buszként használnak a településen. A beruházás célja, hogy a közeli tanyákon élő emberek utaztatását segítsék – fogalmazott Tarhos polgármestere. Kürti Sándor hangsúlyozta: korábban is volt egy hasonló jármű a településen, de az nem volt megfelelően felszerelve.

– Nem igazán volt alkalmas mozgáskorlátozott személyek szállítására. Ez a mostani jármű már úgy érkezett, hogy biztonságosan tudjuk szállítani a mozgáskorlátozottakat is. Az óvodásokat, illetve a tarhosi és tanyasi lakosokat is olyan járművel szállíthatjuk, ami biztonságos, és megfelel a kor követelményeinek – emelte ki Tarhos polgármestere.

A járművel 3 közeli településen több, mint 60 embernek segítenek – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője.

– A tanyagondnoki busz akadálymentes, segít az emberek mindennapjaiban. Ha kell, élelmet visz, segítséget visz, ha kell orvosi vizsgálatra szállítja az ottaniakat – hangsúlyozta dr. Kovács József.

Az országgyűlési képviselő azt is elárulta, hogy a községben és közelében hamarosan több beruházás veszi kezdetét. Ilyen például a helyi templom felújítása, a Tarhost és Békést összekötő út, de Tarhosról a Dobozi bekötő út irányában is teljesen kicserélik az útburkolatot.

 

 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL