Úgy szerzett ételt két férfi, hogy megverték mezőgyáni ismerősüket

2023. augusztus 2. 09:53 | behir.hu

Társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 39 éves mezőgyáni férfi letartóztatását, aki júniusban társával úgy szereztek élelmiszert egy ismerősüktől, hogy ennek érdekében megverték. A férfi társa – egy 44 éves, többszörösen büntetett előéletű, mezőgyáni férfi – már korábban letartóztatásba került.

Az ügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja: a két férfi június 9-én délután elmentek egy mezőgyáni ismerősükhöz, azzal a szándékkal, hogy élelmiszert szerezzenek a sértettől. A ház udvarán az ittas állapotban lévő 44 éves férfi rögtön agresszíven a sértettre támadt, szidalmazni kezdte, majd miután a sértett nem akart élelmiszert adni, legalább két alkalommal ököllel megütötte az arcát, melynek következtében a sértett a földre esett. Miután a sértett felállt, mindkét terhelt felváltva a ház felé lökdöste őt, majd a ház folyósóján a 44 éves terhelt ököllel ismét megütötte a sértettet, melynek hatására a sértett a lépcsőre esett. A sértett mindeközben folyamatosan kérte a támadóit, hogy ne bántsák tovább. A lakásban a terheltek jogtalan eltulajdonítási szándékkal egy szatyorba bepakoltak 2 kg lisztet, 1 kg cukrot, 2 csomag száraztésztát, 2 flakon mézet, 10 db burgonyát és 3 fej hagymát, a hálószobából 2 db paplan huzatot, 1 db kispárna huzatot és 1 db asztalterítőt is elvettek, majd a sértett fűnyíróját is magukhoz véve távoztak a helyszínről. A cselekmény befejezését követően egyikőjük a sértettet azzal is megfenyegette, hogy ha értesíti a rendőrséget, akkor visszajön és megöli.

A férfi esetében a letartóztatás több különös oka is fennállt: a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás manipulálásának lehetősége, valamint a bűnismétlés veszélye. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértve 1 hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

További programok »

FEL