U21-es világelső asztaliteniszező igazolt Békésre

2021. január 7. 18:48 | Papp Ádám Sándor

21 éves, 2019-ben korosztályos világelső iráni asztaliteniszezőt szerződtetett a Békési Torna Egylet asztalitenisz szakosztálya. Hodaei Amir Hossein a válogatott edzőpartnereként érkezett Magyarországra, célja pedig az, hogy itt tartózkodása alatt minél többet fejlődjön és sikeresen szerepeljen világversenyeken.

Iránban kezdte pályafutását a 2019-ben U21-es világelső pingpongozó. Hodaei Amir Hossein azt követően Németországban sportolt, majd 2020 őszén igazolt Békésre. A 21 esztendős játékos jelenleg a világranglista 158. helyén áll a felnőttek között.

– Jó kapcsolatot ápolok a magyar válogatott szövetségi kapitányával, aki azt ajánlotta, hogy szerződjek Magyarországra. Itt jobb helyzetben vagyok, ami a vízumomat illeti, továbbá nagyon jók az edzések, ezért döntöttem úgy, hogy idén ebben a ligában szeretnék játszani. Budapesten készülök napi 2 edzéssel a 2 hónap múlva esedékes katari versenyemre – fogalmazott a behir.hu kérdésére a Békési TE új igazolása.

A Békési TE elnöke elmondta, hogy évek óta hagyomány már az, hogy iráni sportolók érkeznek Magyarországra edzőtáborozni.

– Jó kapcsolatot ápolunk az iráni szövetséggel. Már 3-4 éve a versenyzőik Magyarországra járnak edzőtáborozni és Pro Tour versenyeken vesznek részt. A korábbi magyar szövetségi kapitányon Aranyosi Péteren keresztül, sikerült Amirt ide szerződtetni Békésre – mondta Samu Gábor elnök.

A békésiek első csapata az NB I-ben, második számú együttese pedig az NB II-ben szerepel. A játékos leigazolásával céljuk az, hogy visszajussanak Extraligába.

További programok »

FEL