U17-es röplabda Eb: Újabb eredményes magyar-szerb egyeztetés

2023. április 10. 18:27 | behir.hu

Belgrádban találkozott a szerb és a magyar szövetség delegációja, hiszen már csak három hónap és kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság, amelynek Békéscsaba és Vrnjacska Banja ad otthont.

Az eseményen részt vett Mester Gyula, a jugoszláv válogatott tagjaként 2000-ben olimpiai bajnoki címet szerző, szabadkai születésű magyar röplabdázó, aki tavaly november óta irányítja a szerb sportági szervezetet. A magyar küldöttséget Ludvig Zsolt MRSZ-főtitkár, Baran Ádám szerb-magyar kapcsolatokért is felelős elnökségi tag, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke, és Nagy Kornél, az U17-es Európa-bajnokság magyarországi versenyigazgatója képviselte.

– Mindkét szövetség rutinos a felnőtt és utánpótlás Európa-bajnokságok rendezésében, úgyhogy megnyugodhatnak az európai szervezet vezetői, mindent megteszünk a sikeres lebonyolításért. Viszont ez lesz az első alkalom, amikor tizenhat csapatos kontinenstornát rendezünk, vagyis mindkét országban nyolc válogatott versenyez majd a címért – fogalmazott Ludvig Zsolt, a hazai szövetség főtitkára.

A kétnapos tárgyalássorozat után az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) belgrádi irodájában ünnepélyes keretek között aláírták az idei magyar-szerb U17-es leány Európa-bajnokság megrendezéséről szóló, minden részletre kiterjedő hivatalos dokumentumot, amely alapján kijelenthető, hogy minden idők egyik legszínvonalasabb korosztályos tornáját rendezik majd Békéscsabán és a szerbiai Vrnjačka Banja városában.

A kontinensviadalt idén július 11. és 23. között rendezik majd, házigazdaként a magyar és a szerb válogatott is automatikus résztvevője a kontinenstornának.

 

További programok »

FEL