Ezúttal a kihagynám a meccsek elemzését, hiszen ezt csabapolo.hu szakportál sokkal jobban megoldja. (Itt a nyíregyházi és a váci derbi összefoglalója.) Inkább a háttérről, a játékos-szurkolókról, azaz a Csirkefogók „mélyállamáról” vagy inkább az ellenfelek mély álmáról beszélnék.
Gyuricza István, mindenki Pistije, a serdülők üdvöskéje végigvédte a saját, illetve az ifi korosztály összecsapásait –
Fotó: Such Tamás / behir.hu
Korábban megírtuk, hogy a gyerekek az utóbbi években korosztályos rotációban, egyre remekebbül szurkolnak egymásnak. A serdülők és az ifik a gyermeknek, a gyerekek és a serdülők az ifiknek és a többi. (Persze vannak szülők is.) Az utóbbi időkben már nemcsak a „Hajrá, Csabát!” skandálják, hanem előkerültek a dudák, dobok, didzseriduk is.
Az azonban egyelőre még nagy kérdés, hogy ez relatíve zaj: kultúra vagy kulturálatlanság? Ugyanis számos egyesületnél még drukkerek sincsenek, pláne zaj. Egy csomószor előfordul például, hogy amikor az ellenfél játékosai – akár otthon, akár Csabán – lejátsszák a meccsüket, irány az öltöző, zuhany és léc.
A vasárnapi meccsen viszont több váci szülő nehezményezte a gyermekeink szurkolói „kultúráját”.
A renitens csabeni szurkerek a BVSC uszodában – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Egy budapesti, szurkoló-szakértő ismerősömet – aki ugyancsak kint volt vasárnap, a BVSC Szőnyi úti Sportuszodájában – arról kérdeztem, hogy valóban ennyire zavaró volt a gyerekek szurkolása?
– Helyenként egy kicsit öncélú volt, ugyanakkor tudjuk, a gyerekek máshogy szórakoztatják magukat. Miután se az ellenőr, se a játékvezetők nem szóltak, mivel nem volt obszcén, így a keretek közt zajlott a szurkolás. Ahogy látjuk, jó közösségépítő is, nyilván leginkább az ellenfél szüleit zavarta, mert ők közel ültek. A gyerekek alapvetően a saját belső étékrendjük szerint tolták túl, amit nehéz megfogni – fogalmazott.
Galéria
