Trianon 100: Herczeg Tamás, Takács Árpád és Szarvas Péter gondolatai Trianonról

2020. június 4. 10:19 | behir

Pontosan 100 évvel ezelőtt, június 4-én írták alá a Magyarország sorsát megpecsételő Trianoni békeszerződést. Az alábbiakban Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Takács Árpád kormánymegbízott és Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere centenáriumi gondolatait olvashatják.

 
Herczeg Tamás: Szembenézünk a múlttal

 

Mi magyarok, június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának napján nemzetünk történelmének legmegalázóbb, legigazságtalanabb, lélekben és lélekszámban legpusztítóbb eseményére emlékezünk.

Száz esztendeje a központi hatalmak tagjaként vesztessé minősíttettünk és ekként lettünk mind közül a legsúlyosabban megbüntetve. Trianon mélységes igazságtalansága az oka annak, hogy száz éve feldolgozatlan a magyar lélekben ez a méltánytalan ország- és nemzetcsonkítás.

A világ nagyhatalmai abban az elhíresült kastélyban valójában nem a békére, hanem egy újabb világégésre szerződtek egymással. Egy második világháborút készítettek elő, amely végül sokkal pusztítóbb lett, mint az első.

Békéscsaba az a város, amely pontosan tudja, milyen sebeket ejtett a száz évvel ezelőtt ránk kényszerített trianoni béke. Ebben a városban 1919-ben román katonák masíroztak és vittek el szinte mindent, ami mozdítható volt. Városunkat a trianoni békediktátum elvágta természetes földrajzi közegétől, Bihartól, Nagyváradtól, Aradtól.

Ma nemzetünknek vádaskodás és felmentés nélkül kell szembenéznie a múltjával. A tragédiák, a veszteségek ellenére Magyarország ma stabil, demokratikus ország, az Európai Unió megbecsült tagja.

Trianon valódi üzenete száz év után is az, hogy felelősek vagyunk egymásért, minden magyar, minden magyarért. Erkölcsi és politikai kötelességünk a határon túli nemzeti közösségek támogatása, magyarságuk megőrzésének, nemzeti önazonosságuk méltó megélésének a segítése. Tiszteljük őket, hogy a nehézségek ellenére képesek voltak megőrizni a nyelvet, a kultúrát, a hagyományokat, a magyarságukat!

Az elmúlt évek kormányzati politikája megmutatta: az anyaország nemcsak arra képes, hogy újjáépítse a magyarok közötti kapcsolatokat, hanem arra is, hogy olyan tartalommal töltse meg, amely a jövőt építi.

Ma hazánknak esélye van arra, hogy az elvesztett 20. század után a magyarok sikeréről szóljon a 21. század. Ebben a sikerben pedig Békéscsabának is kiemelkedő szerep jut. Mi ezzel járulunk hozzá Trianon örökségének felszámolásához.

 

Takács Árpád: Consummatum est?

 

Egy ezeréves ország hullott a porba, egy európai hatalmat, egy nemzetet kényszerítettek térdre, az ,,urak, akik a világ dolgait igazították”. Egy évszázada, 1920. június 4-én a Nagy-Trianon kastély Cotelle-termében, David Lloyd George brit miniszterelnök szavai szerint „… a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre”.

„... Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választani kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy meghaljon.”  – öntötte szavakba aggályait anno gróf Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt.

Függetlenül a békedelegáció erőfeszítéseitől Magyarország feldarabolásáról, megcsonkításáról már jóval korábban határoztak: azokat a határokat kapta, amelyeket a győztes hatalmak 1919-ben megállapítottak számára. A trianoni békediktátum következtében a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, lakosainak száma 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Száz esztendővel ezelőtt országszerte gyászoltak az emberek. Az iskolákban és hivatalokban szünetet rendeltek el, az újságok gyászkeretben jelentek meg, a zászlókat félárbócra eresztették.

Trianon fájdalma minden magyar szívnek, kiváltképpen itt, a békediktátum által tollvonással szabott határ szomszédságában ma is elevenen sajog! Nem felejthetjük, nem, soha a határ túloldalára szakított nemzettestvéreinket.

„Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni mire gondoltam” – vetette papírra Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című írásában.

A határokon átívelő magyar nemzetegyesítés jegyében a Nemzeti összetartozás napján mindezekre emlékezünk. És Wass Alberttel valljuk: „Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet! (…) Ne alamizsnát adjatok. Adjátok vissza a hegyeimet!”

 
Szarvas Péter: Közös a múltunk, közös a jövőnk

 

Úgy gondolom, hogy ez a szó - Trianon - mindannyiunk számára ugyanazt jelenti: kétségtelenül a múlt évezred legfájdalmasabb tragédiáját. Az azóta eltelt évszázad alatt az egész magyarság érezte a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet nagy részét idegen államok fennhatósága alá szorító békediktátum súlyát.

Képtelenségnek tűnt elfogadni, hogy közel ezeréves államot, annak nyelvi, kulturális, gazdagsági és politikai egységét részekre osztották és több mint 3 millió magyar idegen fennhatóság alá került. Elvették tőlünk az összetartozás érzését.

Sokunknak személyes élményei is vannak. Dédszüleink és nagyszüleink meséltek az átélt hihetetlen tragédiáról: átköltözésről, menekülésről és szétszakított családokról. A Körösvidék napilap 1920. május 22-ei száma így ír: „Az aradvidékről Csabára érkező, kitelepítettekkel megrakott repatriáló vonat 75 végtelennek tűnő vagonból állt. A nyitott ajtókból aggok és gyermekek, fehércipősek és rongyosak, hivatalnokok és munkások – szomorú száműzöttek a hontalanság fájdalmával, bánatosan néztek bennünket.”

A kultúránkban, a nyelvünkben, az emberi kapcsolatainkban, a lelkünkben továbbra is olyan mélyen él az összetartozás érzése, amely az államhatároknál nem áll, nem állhat meg. Éppen ezért a közös emlékezés, a közös ünnep, a közös élmények a közösség érzését adják vissza nekünk.

A Kárpát-medence magyarságának nemcsak a múltja közös, a jövőnk sem képzelhető el másként, csak együtt. Ezért azonban tenni is kell. Nekünk kell újjászőni azokat a kötelékeket, amelyeket a történelem száz évvel ezelőtt szétvágott.

Ha a környező országokban van dolgunk, akkor törekedjünk arra, hogy üzletet magyar emberrel kössünk, szálljunk meg magyar vendéglátóknál és magyartól vásároljunk termékeket. Élnünk kell ezekkel a lehetőségekkel. Hasonló kapcsolat építési lehetőségek rejlenek a kultúra, a tudomány és a sport területén is. A közös jövőnk építése érdekében élnünk kell az összefogás ezen lehetőségeivel.

A Nemzeti Összetartozás Napján gondoljunk azokra a magyarokra, akik a 100 évvel ezelőtt meghúzott határokon kívül ragadtak, de mégis magyarok maradtak.  Megőrizték magyarságukat, nemzeti értékeiket, amiket később gyermekeikre és unokáikra hagyományoztak. Ők azok, szembe néztek a nehézségekkel, az üldözéssel, a kirekesztéssel és az erőszakkal de mégsem adták fel magyarságukat.

Úgy gondolom, határoktól függetlenül van közös múltunk, vannak erős gyökereink, amibe kapaszkodhatunk. És ami még fontosabb, van közös jövőnk is.

További programok »

FEL