Trefort e-sport tantermet vehettek birtokba a diákok

2022. október 11. 15:30 | Szabó Judit

Kedd délelőtt mutatták be azt a tantermet a Békéscsabai Szakképzési Centrum főépületében, melyben az iskola játékszerető diákjai készülhetnek ezentúl egy-egy megmérettetésre.

Az e-sport eseményeken a résztvevők videójátékokban mérik össze tudásukat, ügyességüket. A békéscsabai technikumban hat évvel ezelőtt indult útjára a helyi "elektronikus sportélet",  ez nőtte ki magát mára a Trefort e-sport napokká.

– A játéknapból egy fordulót ősszel, egyet pedig tavasszal rendezünk meg. Az őszin csak a Trefortos tanulók vesznek részt, több mint százan. Tavasszal van az a forduló, amikor a városból is lehet nevezni – fogalmazott Komáromi Zoltán, a Trefort Ágoston Technikum szakmai igazgatóhelyettese. Hozzátette, hogy mindennek igyekeznek megadni a lehető legjobb keretet, innen jött az ötlet, hogy az egyik tantermet kifejezettem az e-sportnak szenteljék. A korábban informatika teremként szolgáló helyiség húsz fő befogadására alkalmas. Mostanra játékokból kivett szereplők díszítik a terem falait, ezzel is játékteremmé avatva azt.

Fotó: behir.hu

Az alkotást Hlásznyik Attila utcaművész készítette el. Mint mondta, az utcán figyeltek fel a munkáira, ezután keresték meg az iskolából.

– Amikor felkértek, akkor már nagyon örültem, mert feltűnt, hogy itt az igazgató úr létre szeretett volna hozni egy családias közösséget, ahol a gyerekek a tanuláson kívül jól is érezhetik magukat. Megfogott, hogy a gyerekek számítógépes játékot játszhatnak versenyszerűen, amire más iskola is benevezhet. Jellemzően a versenyjátékokból ismerős harcos hősöket kellett a falra festenem, mint a League of Legends vagy a Valoran szereplőit – fogalmazott az alkotó.

Fotó: behir.hu

A terveket Zsámboki Árpád, az iskola rendszergazdája szerkesztette meg, majd ezeket festette fel Hlásznyik Attila.

További programok »

FEL