Véget ért a második Trefort E-Sport Nap

2020. május 1. 17:25 | Papp Ádám Sándor

Három napon keresztül három számítógépes játékban mérte össze tudását a csabai diákság, hiszen második alkalommal rendezték meg a II. Trefort E-Sport Napot. A kezdeményezés célja az volt, hogy az iskola közösséget kovácsoljon az online, otthonról játszható videójátékok segítségével.

„Maradj otthon és mi elvisszük neked a versenyt” címmel második alkalommal hirdetett megmérettetést a békéscsabai Trefort Ágoston szakgimnázium. A hétfőtől szerdáig tartó verseny nyitónapján az Idézők Szurdokában mérkőztek meg egymással a játékosok, a League of Legends világában.

Az egyik induló diák elmondta: kiélezett meccseket vívtak hétfőn, azonban jól szórakoztak és örül annak, hogy sikerült az első helyen végezniük a versenyszámban.

– Zökkenőmentesen zajlott a verseny lebonyolítása, a kisebb technikai problémák nagyon gyorsan megoldódtak. Összességében nagyon jó élmény volt a verseny és másoktól is ezt hallottam. Én személy szerint mind a három versenyszámban elindultam és külön öröm, hogy a hétfői napon a League of Legends versenyszámban sikerült az első helyen zárni – árulta el Tuska Ádám.

Kedden a Hearthstone nevű kártyajáték volt terítéken, míg a zárónapon az FPS játékok kedvelői feszültek egymásnak a Counter Strike Global Offensive virtuális játékterében.

A megmérettetéssel kapcsolatban az intézmény igazgatója elmondta: az volt a céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz a diákokat és olyan versenyt szervezzenek, amely a szakmájukhoz is közel áll. Hozzátette: közel száz tanuló nevezett a versenyre.

– Egyre több tanuló érdeklődik e-sport iránt. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen az oktatásban a gamifikációnak, azaz a játékkal való nevelésnek fontos szerepe van és ténylegesen úgy látjuk, hogy ebben a helyzetben is szívesen kipróbálták magukat a gyerekek – emelte ki Kiss Mihály.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a jövőben szeretnék folytatni a Trefort E-Sport Versenyt és teret adni a hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok számára is.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL