Tovább folytatódik a digitalizáció a bíróságokon

Bemutatták a távmeghallgató-rendszer működését a Gyulai Törvényszéken. Az eszközök segítségével a védett személyek vagy különleges bánásmódot igénylő sértettek, például fiatalkorúak nyugodt körülmények között, a vádlottól távol, egy külön teremben tehetik meg vallomásukat, az ország bármely pontján.

 

 

A bírósági távmeghallgató-rendszer egy projekt révén, az Országos Bírósági Hivatal elnökének támogatásával tavaly jött létre. A sajtónyilvános bemutatón a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok aélőben jelentkezett be, üdvözölte a jelenlevőket és bepillantást nyújtott a rendszer működésébe.

 

távmeghallgatás
Fotó: Szendi Rita

 

Békés megyében eddig három helyen alakították ki a rendszert, amely videóhívásra, videókonferenciára és távmeghallgatásra is alkalmas. A Gyulai Törvényszék elnöke elmondta: ebben az évben a megye összes bíróságán kiépítik a megoldást, ezáltal senkinek nem okoz majd problémát a távolság.

Dr. Bagdi Árpád kifejtette, hogy a távmeghallgatás egy videókapcsolatot eredményez a bíróságon eljáró és adott esetben a büntetés-végrehajtási intézetek vagy más tárgyalótermek között. Ez azt is jelenti, hogy – például büntetőügyekben – akár a tanúkkal, akár a sértettekkel, akár a szakemberekkel vagy védett tanúkkal, ezen rendszeren keresztül van lehetőség a kapcsolattartásra. Mint mondta: a rendszer kiépítésével jelentős költségcsökkenést eredményez az embereknek, valamint növeli a hatékonyságot a bíróságokon.

A rendszert polgári és büntetőeljárásoknál is alkalmazható.

Megosztás:

Címke: , , ,