A kukorica és a napraforgó szereti a nyári meleget, de a csapadékhiány ezeket a kultúrákat is nagyon megviseli. Bozó József újkígyósi családi gazdálkodó elmondta, hogy most látszódnak csak igazán a tavaszi, esőmentes időszak jelei a növényeken. Hozzátette, hogy a június a legkritikusabb hónap, ha most kapnának égi áldást, akkor ezek a növények akár termést is tudnának hozni.
– Most van az a kritikus helyzet, hogy a napraforgónál is nemsokára kibújik a tányér, most kellene rá egy komoly csapadék. A kukoricánál szintúgy csapadékra lenne szükség, hogy ebből a derékig érő kukoricából legyen két-három méteres, és akkor lesz termés. A június nagyon kritikus időszak ezeknél a növényeknél is – fejtette ki a gazdálkodó.
Az aszály okozta károk már több éve problémát okoznak a mezőgazdasági területeken. A különböző növénykultúrák nem viselik jól a szárazságot, ez több területen szemmel látható. A csorvási területen április elején vetették a mézontófüvet, amin látszódnak a kettős kelés jelei az aszály miatt. Jelenleg ezek a növények térdmagasságnál járnak, viszont ebben az időszakban már derékig kellene érniük.
– Ha megnézzük a csapadékadatokat, akkor az utóbbi három évben mindig van legalább 90 milliméter elmaradás. Az első félévben 170 milliméter esett, a megszokott 250-260 milliméterhez képest jelentősen kevesebb. Épp a keléskor nem volt elég csapadék, illetve látszik a talajon, hogy gyakorlatilag olyan repedések vannak, amik ilyenkor nagyban befolyásolják a termést – fogalmazott Kelemen Mihály, a Csorvási Gazdák Zrt. igazgatósági elnöke.
Az előttünk álló hét nem hoz érdemi csapadékot, legfeljebb elvétve alakulhat ki egy-egy zápor. A talajok tehát tovább száradnak, az aszály egyre inkább fokozódik, ami a termésátlagokon is megmutatkozik majd.