Tovább csökkentette a Diákhitel1 kamatát a Diákhitel Központ

2019. június 19. 16:27 | behir.hu

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. - jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel - mondta.

A Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj - tette hozzá.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekord alacsony.

Sipos-Tompa Levente, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a képzés támogatása mellett a diákhitel a pénzügyi tudatosság erősítésében is fontos szerepet játszik, a konstrukciót igénybe vevők első komoly pénzügyi döntésüket hozzák meg.

Az elnök-vezérigazgató kitért arra: az MFB csoport kiemelt célja, hogy olyan gazdasági szereplőknek nyújtson finanszírozási lehetőséget, amelyek fejlesztéseikhez nem jutnak megfelelő forrásokhoz a piacon. Sipos-Tompa Levente ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődéséhez, a vállalkozások eredményes és hatékony működéséhez szükséges a tudás, amit megfelelő képzéssel lehet megszerezni; ennek finanszírozásához nyújt segítséget a diákhitel.

Magyar Péter felidézte, hogy a 2001 óta működő diákhitel-konstrukciót mintegy 400 ezer hallgató vette igénybe. Egy felmérés során 52 százalékuk mondta azt, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, folytatni vagy befejezni tanulmányait.

A Diákhitel Központ a 18 év alatt több mint 363 ezer hallgatóval kötött Diákhitel1 szerződést 310 milliárd forintot meghaladó értékben, Diákhitel2 szerződést pedig csaknem 37 ezer hallgatóval több mint 36 milliárd forint értékben.

A vezérigazgató a szabad felhasználású diákhitellel kapcsolatban egyebek mellett kiemelte, hogy külföldi résztanulmányokra is költhető, rugalmasan törleszthető, előtörlesztése ingyenes.

A Diákhitel2 csak magyarországi tanulmányokra fordítható, a képzési költség egészét fedezheti, és törlesztése szintén rugalmas.

Magyar Péter kiemelte azt is, hogy október 1-től új terméket vezetnek be, amelyet azok vehetnek igénybe, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával.

Tavaly a Diákhitel Központ összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott. A Diákhitel1 konstrukciót 6 százalékkal többen, a Diákhitel2 konstrukciót 34 százalékkal többen igényelték, mint 2017-ben.

Forrás: MTI

 

 

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL