– Ön 1992-től 18 éven át volt a csabai képviselő-testület tagja. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– A múlt kellő távlatból mindig megszépül, mégsem azt akarom mondani, hogy akkor jól működtek a dolgok, ma pedig nem. Viszont van, amiben mindenképpen többet adott az az időszak. A demokratikus átalakulás elején például az önkormányzat jogkörei folyamatosan növekedtek; nem mondták meg felülről, hogy mit csináljunk, nagyon komoly tétje volt annak, hogyan döntünk itt, helyben a dolgainkról. Nem színleltük a demokráciát, hanem gyakoroltuk. A kilencvenes években szinte annyi ideig tartott elfogadni a testületi ülés napirendi pontjait, mint amennyi idő alatt most lezajlik az egész közgyűlés. Valódi viták zajlottak, mindenki meghallgatta a másikat, elhangzottak érvek, ellenérvek. Sokáig voltam az MSZP képviselőcsoportjának a vezetője, a frakcióülésünkön is mindig nagyon komoly viták voltak, sokáig győzködtük egymást. A különböző oldalakon helyet foglaló emberekkel azután a közgyűlésben is élesen vitatkoztunk, majd a legkeményebb testületi ülések után is együtt ültünk be az étterembe, hogy egy-két sör mellett megbeszéljük a történteket.
– Országgyűlési képviselőként szinte valamennyi parlamenti vizsgálóbizottságnak a tagja, a nemzetbiztonsági bizottságnak az alelnöke is volt. Innen milyen emlékeket őriz?
– Itt sem szeretném azt mondani, hogy „bezzeg a mi időnkben”. Tény, hogy akkor sokkal inkább volt tétje annak, ha egy politikus befolyásolhatóvá vált… Mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselőről volt szó, a különböző vizsgálóbizottságokban – ahol minden oldal képviseltette magát – vagy a nemzetbiztonsági bizottságban számot kellett adnia a tetteiről. Mindez pedig nyilvánosságra került, a vizsgálóbizottsági ülések nyilvánosak is voltak. Akkor sem ítéltek el minden érintettet, de legalább a számonkérés megtörtént. Az ülések után a bizottságokból egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő ment el a legkülönbözőbb televíziós vitákra, hogy megjelenjen minden vélemény. Ez a fajta nyilvánosság most nincs meg.
– Már több mint 10 éve kiszállt a politikából, Békéscsabáról Mendére költözött. Mivel telnek most, immár 70 évesen a napjai?
– A családban igyekszem bepótolni azt, ami korábban kimaradt. A feleségemmel ma is kitartunk egymás mellett, három lányunk, négy unokánk van, próbálom segíteni őket úgy, ahogy tudom. Amennyire lehet, tartom a kapcsolatot a barátaimmal, és van, akit négyszemközt győzködök arról, szerintem hogyan lehetne ma sikeresen politizálni – általában ugyanúgy nem hat, mint korábban, esetleg utólag elismerik, hogy igazam volt. Évek óta galambászom, Monoron pedig sikerült létrehozni egy bridzs-klubot is, ahol szívesen játszom.
– A Heti és a Csabai Mérlegben éveken át az ön véleménye is olvasható volt. Hogyan látja, a képviselősége idején milyen szerepet töltött be a lap a város életében?
– A Heti Mérleg nagy erénye volt, hogy az újságban minden vélemény és ellenvélemény megjelent, legyen szó a közgyűlésről, vagy a civil szféráról. Részletes tájékoztatást kaptak a város lakói az akkori helyi tévékben, rádiókban, a megyei és helyi lapokban is, és nem közlemények jelentek meg. Az önkormányzatnak és a kormányzatnak sem volt esélye befolyásolni a nyilvánosságot, így megmaradt a sárga újság hitelessége is. Természetesen nem értettem egyet mindennel, ami megjelent a lapban, de az jó volt, hogy megjelenhetett.
Az alábbi cikk a Csabai Mérleg 2000. szeptember 14-ei számában jelent meg:
