Tóth Beáta szó szerint pedagóguscsaládból származik: a nagymamája anno varrónőket, édesanyja biológiát tanított. Két leánya van: Petra (1998), Eszter (2008); a párja, Szalai Róbert szintén a Trefortban tanít. Több éves ismeretségünkből kifolyólag tegeződtünk.
– Szerény emberként ismerlek; gondolom, nagyon meglepődtél?
– Hááát… Az iskola vezetése még a vírus elterjedése előtt jelezte, hogy fel szeretnének terjeszteni erre az elismerésre; én meg egyből rávágtam: „Biztos? Nincs más?”. Mert szerénytelenül vallom: teszem a dolgom, én ezért nem várok semmit. Idővel el is felejtettem, mert a karantén alatt volt mit tenni. Majd, amikor a minap visszamentünk dolgozni, üzentek, hogy péntekre elegánsan öltözzek fel, mert le szeretnének fotózni.
– Többfunkciós tanár vagy; legalábbis a méltatásodban az áll, hogy nagyon sokrétű vagy. Mi az alapszakod?
– Először is itt, Csabán elvégeztem a tanítóképző főiskolát… Amúgy kisújszállási vagyok, és én eredendően szociális munkásnak készültem Debrecenbe, de kemény egy pont híján nem vettek fel. Majd a felvételi után anyukám azt mondta, hogy „Figyelj csak, kanyarodjunk el Békéscsaba felé, adjuk le a tanítóképzőn a jelentkezési lapodat!”.
A végzést követően, 1996-ban kulturális nevelőtanári, diákönkormányzatot segítő pedagógusi és könyvtárosi munkakörökben kezdtem el a pályámat a Trefortban. Majd 1998-ban megszületett Petra nagylányom; s amint ő hároméves lett, visszamehettem volna dolgozni, az addigi státuszomat azonban megszüntették, és el kellett döntenem, hogy földrajz vagy rajz szakos tanár legyek… miközben Paksot nem találom meg a vaktérképen, így a rajzot választottam.
Azt követően a Berzsenyi Dániel Főiskola rajz szakán végeztem; így vizuális kultúra tantárgyat tanítok. Azonfelül csakugyan hajt, hogy mindig újabb dolgokat tanulhassak, megélhessek, de lehet, hogy ez a fajta tenni akarás anyukámtól ered. Továbbá igyekeztem az óraszámok csökkentése miatt más tantárgyak tanításába is belekezdeni. Többek között 2017-ben Neszmélyben részt vettem a Családra hangolva tantárgy tanításának képzésén.
– Korábban milyen elismeréseket kaptál?
– 2007-ben átvehettem a Trefort Ágoston díjat, amely óriási elismerés; utána a BSZC-nagydíjat, a Trefort plakettet.
– Tudom, nehéz erre válaszolni, de szerinted mi a titkod?
– Nem tudom.
– Nincs semmilyen visszacsatolás?
– Mindenki azt mondja, hogy óriási energiákat mozgatok meg, óriási lendülettel megyek bele a dolgokba: órákra, rendezvények szervezésébe. De talán az egyik kollégám jellemzett a legpontosabban: „Szorgos vagy, mint a hangya; kitartó, mint a teve; és véded, óvod a diákjaidat, mint egy anyaoroszlán”.
– Szigorú vagy?
– Nem… Sőt, az ars poeticám az, hiszek a jó jegy motiváló erejében. Mert ugye nem mindenki születik művésznek; és nem mindenki hajlik rá, főleg nem egy műszaki iskolában, viszont, ha egy pici sikerélménye van, akkor már előrébb vagyunk. A rendet is meg kell, hogy követeljem, mert a rajzterem kvázi egy műhely, ergo nem lehet káosz egy órán.
– Ebben az agyondigitalizált világban használtok még klasszikus technikákat?
– Ahova csak lehet becsempészem a különböző technikákat: legyen az tus, grafit vagy festék. Egyszer azt mondta az egyik fiú, hogy „Tanárnő! Nekem utoljára Teddy henger volt a kezemben.” Mire én azt válaszoltam neki: „Hát ez nem olyan festés, drága”. Persze a mai vizuális világban rengeteg képet készítenek, videókat, de hiszek benne, hogy a gyerekek a ceruza, a toll, az ecset által is képesek az önkifejezésre.
– Most, hogy megkaptad a díjat, irány a tengerpart?
– Á, nem! Majd július közepén elutazunk Hajdúszoboszlóra, a nagymamámhoz. Képzeld, még 96 évesen is olyan terítőket hímez, hogy csuda! És nálunk augusztus első hete mindig a Balatonról szól: Fenyves, Csalogány strand, lángos, gofri, palacsinta – ezt várjuk egész évben.
***
Végül megkérdeztem Beáta párját, Robit, hogy ő miképp látja, Bea mivel érdemelte ki ezt az elismerést? „Egyrészt – válaszolja –, senkinek sem tud nemet mondani, azaz, ha bárki, bármire megkéri, mindig segít neki; azonfelül ízig-vérig nagybetűs pedagógus.”
