– Azért fontos, hogy diákjaink találkozzanak az iparban dolgozó cégekkel, emberekkel, mert előbb-utóbb ők is kikerülnek majd az életbe és ha a szakmájukban dolgoznak majd, akkor itt láthatják és megtapasztalhatják, hogy milyenek a legújabb technikák, technológiák. Az iskolában nem biztos, hogy tudnánk önerőből követni az ipar fejlődését, éppen ezért ezen a szakmai napon mindannyian nagyon sokat tudunk fejlődni – fejtette ki Petrovszki Zoltán, az iskola vezetője, majd hozzátette, hogy képzéseikben igyekeznek modern és a valós szakmában jól használható tudást átadni.

Az iskola legnagyobb helyi villamosipari partnercégének képviselője elmondta, hogy hálás a kiállítópartnereknek, akik ismét nagy lelkesedéssel jelentkeztek, hogy átadják tudásukat az intézményben.
– Azért tesszük ezt, hogy segítsünk a szakképzési centrumnak, másrészt pedig azért, hogy minél szélesebb körben megismerjék a diákok a forgalmazók által kínált termékeket – mondta Tóthné Uhljár Gyöngyi, a Délvill Kft. beszerzési igazgatója.

A nap első előadója, Tordai Viktor, a Sandviken Toold Kft. ügyvezetője a szerszámpiac fontos újításairól, a jó szerszámhasználatról tartott előadást. Kiemelte, hogy a biztonságos és tudatos eszközhasználat az egyik legfontosabb manapság.
– Fontos még a gyors használat, a praktikusság. Az általam bemutatott termékek jó része olyan színjelöléssel van ellátva, melynek segítségével gyorsan lehet táskából, övről kiválasztani az eszközöket – fogalmazott
A szakember előadásában a megfelelő szerszámválasztás kapcsán kiemelte a csavarhúzókat, melyek kiválasztásánál mindig a csavar fejének megfelelőt kell választani. Ez azért fontos, hogy megfelelő nyomatékkal tudjuk szorítani, lazítani, valamint hogy se a csavart, sem pedig a szerszámot ne tegyük tönkre.
Ehhez hasonló tudásból nagyon sok kerülhetett az érdeklődő fiatalokhoz a nap folyamán, hiszen a tudást, és mellé a bemutató termékeket kínáló cégek képviselői igyekeztek minden friss és a szakmában jól használható információt átadni a diákságnak.