Történetek, emlékek, előadások – újra itt a Megyeri Szabadegyetem

07:31 | Such Tamás

Péntek délután megkezdődött a III. Megyeri Szabadegyetem programsorozata a Békéscsabai Arany János Művelődési Házban. A háromnapos rendezvény idén is a történelem, a hagyomány és a közösségi gondolkodás jegyében várja az érdeklődőket.

A szervezők célja, hogy különböző tudományterületek képviselői találkozzanak a közönséggel, és kötetlenebb formában osszák meg ismereteiket. Lengyelné Zalai Erika, az intézmény szakmai vezetője elmondta: a kezdeményezést két évvel ezelőtt hívták életre. Hozzátette, sok olyan előadójuk volt, akiknek a hagyományos keretek túl szűknek bizonyultak, ezért született meg a szabadegyetem ötlete.

 

Zalai Erika – Fotó: Such Tamás / behir.hu

Az első alkalmak még családias hangulatban teltek, mára azonban egyre szélesebb körben ismertté vált a rendezvény. Mezőmegyeren immár hagyománnyá válik, hogy július végén három napon át előadások sora várja az érdeklődőket. A programkínálat rendkívül sokszínű: a történelem és helytörténet mellett néprajzi, nyelvészeti és környezetvédelmi témák is szerepet kapnak.

A pénteki nyitónapon Ugrai Gábor történelemtanár tartotta az első előadást, melyben a száz évvel ezelőtti mindennapokat idézte fel a Körösvidék című napilap apróhirdetésein keresztül. A korabeli hírek és hirdetések gyakran humoros, olykor meglepő történeteket tártak a hallgatóság elé.

 

Galéria

 

Szó esett többek között különös eltűnésekről, hétköznapi botrányokról és meghökkentő eseményekről is. Az előadás rávilágított arra, hogy sok emberi történet ma is ismerős lehet, legfeljebb más nyelven, másképp meséljük el őket.

A szombati nap kiemelt eseménye lesz a megemlékezés Fekete Pál halálának évfordulójáról. Dr. Nagy Gyöngyi történész személyes hangvételű megemlékezést tart, míg Vánsza Pál, a POFOSZ Békés vármegyei területi szervezetének elnöke a Munkástanácsok 1956-os szerepéről beszél majd.

 

 

A III. Megyeri Szabadegyetem célja, hogy hidat képezzen múlt és jelen között. A szervezők bíznak abban, hogy a rendezvény tovább erősíti a helyi közösséget, és új érdeklődőket is megszólít. A programsorozat vasárnap zárul, addig azonban még számos előadás várja a látogatókat Mezőmegyeren.

További programok »

FEL