A vár bevételét szombaton hagyományőrzők „játszották el”, a közönség pedig visszautazhatott az időben a hódoltság korába, amikor Gyula és Szigetvár nevét megismerte Európa. Az eseményeket hagyományosan Csikány Tamás nyugalmazott hadtörténész professzor kommentálta.
Idén is Magyar Istvánt bízták meg jelképesen a főkapitányi feladatokkal. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint az ostrom 63 napja hősies ellenállás tanúja volt a magyar oldalon, amikoris a vérhastól, éhínségtől gyötört védők alkut kötöttek a törökkel: a sértetlen elvonulás fejében átadták az erődítményt az ellenségnek, aki nem tartotta magát a megállapodáshoz, de ez egy másik történet...
– Hideg fegyeverek és tűzfegyverek egyaránt megtalálhatóak mindkét oldalon, idén lovas csapatok is színesítik a fegyvernemek skáláját az ostrom rekonstrukciójánál. Rengeteg barátunk érkezik ide Gyulára, külföldről is a fesztiválhangulatú történelmi hagyományőrző rendezvényre – emelte ki „a keresztyén hadak vezére”.

Csattogott a szablya a jatágonokkal való összecsapásban ,és a vehemens hajdúk derekasan püfölték a jellegzetes süveget viselő janicsárokat.
– Mi Dabasról érkeztünk ide üdülni a hétvégére, a fiaimat természtesen érdeklik az ilyen katonai bemutatók, így most lehorgonyoztunk itt a rendezvénytéren és megnéztük az újrajtszott ostromot – mondta el Mezei Imre, egy érdeklődő édesapa a tömegből.
A vár visszavétele, ismételt magyar kézre kerülése ténylegesen 1696-ban történt meg, de a háromnapos rendezvényre kilátogatóknak nem kell éveket várniuk: már vasárnap délelőtt megtekinthetik.