63 nap hősies küzdelem – 460 éve ért véget a Gyulai Vár ostroma

15:14 | Gulyás Gergő

460 éve zajlott a Gyulai Vár történetének legfontosabb eseménye, az 1566-os ostrom. Szeptember 2-án volt az évfordulója annak, hogy Kerecsényi László várkapitány 63 nap védelem után a lakosság védelme érdekében átadta a várat az Oszmán Birodalomnak.

Az 1566-os ostrom során Kerecsényi László várkapitány mintegy kétezer fős, magyar, horvát és német katonákból álló védőserege 63 napon keresztül állt ellen Pertev pasa közel harmincezres oszmán hadának. A kerek évforduló alkalmából rendezett megemlékezésen fiatalok és idősebbek egyaránt részt vettek, hogy tisztelegjenek a hősök emléke előtt.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A mi feladatunk most jelenleg az, hogy emlékezzünk ezekre a hősökre, akik 63 napig tartották a várat, valóban kiálltak és igyekeztek a tőlük telhető módon megvédeni és egyrészt az ő emlékükre, másrészt ennek a 63 napnak az emlékére rendeztük most ezt a megemlékezést – mondta Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője.

A gyulai vár ostroma a 16. századi, magyarországi várháborúk egyik leghosszabb küzdelme volt. A jelenlévők megkoszorúzták a vörössel kivilágított várfalon található emléktáblát, majd mécseseket helyeztek el a végvári vitézt ábrázoló lovasszobornál.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Nemcsak a saját életüket, vagy ezt a várat védelmezték, hanem ezt a fenyegetést a keresztény, európai kultúrkör elleni támadásként is kell értelmezni. Ahhoz, hogy a mai identitásunk egy keresztény, európai szellemiségre épül, szükség volt arra, hogy 460 éve megvédjék a várat, minden áron – fogalmazott Szappanos Gábor, a Gyulai Vár szakmai vezetője.

A megemlékezés egy Kerecsényi László és a hős vitézek előtt tisztelgő ágyúlövéssel fejeződött be.

 

Galéria

További programok »

FEL