Torna: Jordanov Zoltán Békéscsabán

2018. március 9. 17:39 | Szendi Rita

Húsz év után idén érkezett haza Svájcból a Magyar Torna Szövetség kérésére Jordanov Zoltán. A szövetség felkérte a női tornászok utánpótlásprogramjának kialakítására és koordinálására. Az új programot a nemzetközi minták alapján szeretné kidolgozni Jordanov. A Magyar Torna Szövetség által felkért programfelelős szerint Magyarországon nagyon sokan még mindig a saját tapasztalataik, módszereik által dolgoznak, nincs kialakult, egységes rendszer. Ezt szeretné megváltoztatni és egy egységes struktúra kialakításával.

Jordanov Zoltán rendszeresen járja az ország tornaklubjait fiatal tehetségek, jövendőbeli válogatottak felkutatása és azok segítése érdekében. Csütörtökön a Békéscsabai Torna Clubba látogatott feleségével, ahol három tornászlányt nézett meg, és segítette őket az edzéseken.

– Ez a feladatom, járom az országot, a különböző klubokat a fiatal tehetségek után kutatva, a válogatott tagjainak munkáját nézem és konzultálok az edzőkkel. Mindenhol vannak ígéretes fiatalok, Békéscsabára is azért érkeztem, mert van néhány tehetséges tornász, akikre érdemes odafigyelni. Figyelem, segítem a lányok és az edzők munkáját, tanácsokkal próbálom ellátni őket – fogalmazott Jordanov Zoltán.

A csabai klubban jelenleg is van válogatott kerettag és tornaprogramban részt vevő fiatal. Az ifjú tehetségekkel Zsilinszki Tünde és Petrovszki Pál foglalkoznak. Sűrű lesz az idei éve a tornaklubnak ugyanis nemzetközi válogatóversenyeken, Európa-bajnokságon is részt vesznek a tornászok.

– Rengeteg versenye lesz a tornászainknak ebben az évben, főleg az első félévben. Igyekszünk úgy felkészíteni őket, hogy minél többen szerepelhessenek a válogatott keretben – mondta el Zsilinszki Tünde.

A versenyidőszakban megnő az edzések száma is a tornászoknál.

– A serdülő, ifjúsági és felnőtt kategória tagjai 33 órát edzenek egy héten. Ez azt jelenti, hogy naponta kétszer jönnek edzeni. Szerencsére jó kapcsolatunk van az iskolákkal, megállapodásunk van két iskolával a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolával és a és Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskolával, ami azt jelenti, hogy egy rugalmas órarendet tudtak összeállítani a diákok számára – fejtette ki az edző.

A Békéscsabai Torna Club szombaton egy felkészülési tornát tart, ahol sokak megjelenésére számítanak a szervezők.

További programok »

FEL