Tolja jó hat évig volt a szomszédom a Lencsésin (most is egy közeli tömbben lakik); szinte naponta találkozunk. Amikor február végén kitört az orosz-ukrán háború, kíváncsi voltam, miképp látja a helyzetet. Az ötletet a munkahelyemen felvetve, a szerkesztőim és a sportos kollégáim némileg meglepődve visszakérdeztek: „Gricajuk Csabán él?”. Majd arra gondoltam, talán érdekesebb lenne a nem mindennapi életének egy szeletét bemutatni. (Egyből ráállt; háborúról szó sem volt.)
(A Lencsésin tolja – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
1969-ben született a 350 ezer lélekszámú – Lemberg és Kijev között fekvő – Rivnében. Már nagyon kicsi korában eldöntötte, hogy focizni fog. Majd hétévesen leigazolták az Avangard Rivne focisulijába, és 18 évesen már a nagycsapat oszloposa lett – gólkirály volt.
A stoplisokat egyidőre szögre akasztotta, hiszen besorozták. A féléves kiképzés alatt megtanult lőni, szalutálni, tankot vezetni stb. Majd az egyik tábori focimeccsen néhányat villantott és nyomban bevették a Zvezda Berdicsinbe, azaz a helyi csapatba. Ott is az egyik leghatékonyabb játékosnak számított. Nemsokára a laktanyaparancsnok kedvence lett. Ebből lett a baj… vagy mégsem?
– 1989-ben a leszerelés előtt behívót kaptam Afganisztánba – meséli. – Majd odajött hozzám a parancsnok, aki azt mondta, hogy az utazás előtt utoljára kimehetek a városba. Nem is írja meg az „eltávot”, csak nyugodtan másszak át a kerítésen.
Így is történt, Tolja „dobbantott” és kint egyből el is kapták a rendészek. 10 napra fogdába került. „Ez most szórakozik velem?” – kérdezte önmagától. Majd a harmadik nap nagy nevetve megjött a parancsnok. „Én meg majdnem széttéptem a haragtól” – jegyzi meg. – Közben kiderült, hogy aki fogdába kerül, az nem beszámítható, így nem mehet külföldre. Máig a fülemben hallom a parancsnokom mondatát: „Fiam, hidd el, jót tettem veled!”.
A leszerelést követően visszament az anyacsapatába, Avangard Rivnébe. És ekkor kerül a képbe a békéscsabai szál.
– Édesapám a helyi traktor aggregátor gyár főigazgatója volt – folytatja –, aki üzleti kapcsolatban állt Winkler Jánossal, a Körös Kazán igazgatójával. Az egyik alkalommal apám kivitte egy focimeccsre. A mérkőzés közben Jani bácsi rámutatott egy focistára, és azt kérdezte: „Ki az a gyerek?”. Mire az öregem csak annyit mondott: „A fiam”. A legközelebb Ungváron játszottunk, de oda már Pásztor Józsi is eljött. Rúgtam két gólt is.
(Csányi Pali bácsival, aki fejből elsorolja, ki az a tizenegy – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
Tolja Jurij Usmajevvel, egy másik ukrán játékossal érkezett a Előréhez. Elmondása szerint egy szót nem tudtak magyarul. – Le a kalappal a csapat előtt – fűzi hozzá –, mindenki nagyon barátságos volt, olyanok voltunk, mint egy család. 1994-ben, amikor harmadikok lettünk, Mészöly Kálmán áthívott a Vasasba. Szó szerinte elsírtam magam, hogy el kell hagynom Békéscsabát. De úgy éreztem, váltani kell.
A sors pikantériája, hogy a fővárosban ismerte meg a csabai születésű leendő feleségét, Kovács Timit, aki (szintén) a Vasasban kézizett. (Ráadásul még a kilencvenes évek elején egyidőben játszottak az Előrénél is, de sosem találkoztak.)
Miután befejezték a profi sportot, a nullás évek közepén néhány esztendőre kiköltöztek Ukrajnába, ahol egy vállalkozást működtettek. Majd ismét hazajöttek; 2008-ban megszületett Tánja kislányuk.
– 2012-ben jöttünk vissza Csabára – mondja –, amit egyáltalán nem bántam meg, imádom a várost.
Ha úgy vesszük, alig játszott három évet az Előrénél, de elmondása szerint az a korszak volt élete egyik legszebb szakasza. Az egyesületen belül mindenki a legjobb barátja volt. (Sorolja a neveket – érdekes, mindegyiküket ismerem.)
– Nagyon örülnék, ha abból a csapatból bárki is az edzője lenne a mostaninak – teszi hozzá.
***
Jelenleg a Linemarban dolgozik, az ukrán csoport tolmácsa, vezetője. A cégnek van egy kispályás csapata, akik egyelőre még nem résztvevői a városi kispályás bajnokságnak.
-400x225.jpg)
