Magyar Kupa: A Békéscsaba továbbjutott a legjobb 64 közé

2020. szeptember 19. 17:55 | Kovács Dávid

A Békéscsaba 1912 Előre hátrányból fordítva 4-1-re nyert a Vác ellen idegenben és bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb 64 csapata közé. A Békés megyei együttesek közül a két NB III-as gárda, a Füzesgyarmat és a Körösladány, valamint a megyei kvalifikációban küzdő Gyulai Termál FC is kiesett.

A Vác elleni zuglói találkozóra közel negyven szurkoló kísérte el a Békéscsaba 1912 Előre csapatát. A 4. percben az NB III-as váciak szereztek vezetést Torda Patrik révén (1–0). A folytatásban a szokatlan összeállításban pályára lépő Előre átvette a játék irányítását és a 15. percben Máris Dominik góljával egyenlített (1–1). A 30. percben a váciak szabálytalankodtak a saját tizenhatosukon belül, a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Gránicz Patrik magabiztosan értékesítette (1–2). Hét perccel később Gránicz vezette a labdát, majd 25 méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig a kapuban kötött ki (1–3). Az első félidőben a gyors váci találat után a lila-fehérek váltani tudtak és a szünetig kétgólos előnyt szereztek - írja a csabai klub hivatalos oldalának beszámolója.

A második félidőben főként mezőnyjátékkal teltek a percek, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. Ha mégis, akkor pontatlanul céloztak a játékosok. A 79. percben a csereként beálló Szabó Péter megszerezte a vendégek negyedik gólját, mellyel gyakorlatilag lezárta a mérkőzést.

A látottak alapján a minden tekintetben jobb teljesítményt nyújtó Békéscsaba megérdemelten győzött és bejutott a legjobb 64 csapat közé a MOL Magyar Kupában.

Pásztor József: – A játék lehetett volna sokkal jobb, de a lényeg az, hogy továbbjutottunk. Köszönjük a csapatot elkísérő szurkolóink támogatását!

 

Az NB III-as gárdák nem jártak sikerrel

 

Az NB III-as együttesek közül a Füzesgyarmati SK hazai pályán búcsúzott a további küzdelmektől, miután 2-1-re kikapott a szintén harmadosztályú Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapatától - írja a hazai szövetség beszámolója. A házigazda az első félidőben hátrányba került, majd Vajda Roland révén ugyan egyenlített, a hajrában Zsigmond Bence találatát követően a Fejér megyeiek ünnepelhettek továbbjutást.

A másik Békés megyei NB III-as gárda, a Körösladányi MSK a Pest megyei I. osztályban szereplő Fémalk-Dunavarsány otthonában hasonló forgatókönyv után kapott ki idegenben. A ladányiak az első félidőben még Szántó Mihály góljával egyenlítettek, Kreisz Ferenc találatára már nem érkezett válasz.

Két megyei bajnokságban szereplő csapat találkozott Felsőzsolcán, ahol a Gyulai Termál FC 4-1-es vereséget szenvedett. A szintén megyei bajnokságban küzdő Szeghalmi FC NB II-es riválist fogadott volna, a Szolnoki MÁV FC elleni mérkőzést azonban elhalasztották, a találkozót későbbi időpontban játsszák le.

 

További programok »

FEL