Több tízmilliós csalás újabb gyanúsítottjain kattant a bilincs

2017. december 6. 13:34 | behir.hu

A Békés megyei rendőrök Hódmezővásárhelyen elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint társaival cégektől csalt ki pénzt.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, országszerte több mint 50 cégtől csalhatott ki pénzt az a csoport, amelynek több tagját már korábban elfogták a Békés megyei rendőrök. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya 2017. december 5-én az ügyben újabb gyanúsítottat vett őrizetbe. A 41 éves hódmezővásárhelyi B. Károlyt a főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei fogták el. Társai közül négyen már előzetes letartóztatásban vannak. A csoport tagjai cégeket, vállalkozásokat kerestek meg és a tevékenységi körükbe illeszkedő, a termeléshez, illetve a munkájukhoz szükséges eszközöket ajánlottak nekik a piaci árnál olcsóbban. Azoknak, akikkel megegyeztek, átutalásos számlát állítottak ki. Az esetenként több millió forintnyi összegeket magánszemélyek számlaszámára kérték, akik miután számlájukról felvették a pénzt, átadták a csalás szervezőinek. Azokkal az eszközökkel, amelyeket eladásra kínáltak, nem rendelkeztek, így nem is szállították le azokat a vevőknek.

Az ügyben eddig 15 gyanúsítottat hallgattak ki a rendőrök, közülük négy férfi van előzetes letartóztatásban. A 41 éves B. Károly a gyanú szerint a csalás egyik szervezője volt és az egyik nőtől, akinek a számlájára a bűncselekményből származó pénz egy része érkezett, több millió forintot vett át. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a hódmezővásárhelyi férfit bűnügyi őrizetbe vette és vizsgálja, hogy a csoport összesen hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

 

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL