Több, mint nyolcvan művész varázsolta el a közönséget

2018. április 5. 16:14 | Szendi Rita

Két kórus, egy karmester – összesen több, mint nyolcvan művész állt közönség elé a Tavaszi Fesztivál színpadán. A Bartók Béla Vegyeskar és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar teltház előtt lépett fel szerda este a Csabagyöngye Kulturális Központban.

A két kórus már január óta próbált a Tavaszi Fesztiválra.

– A karnagyunk közös, Perlaki Attila vezet minket és a gyulai Erkel Ferenc kórust is, és így már évek óta mindig együtt szoktunk készülni. Ez nagyszerű dolog, a felkészülés az egyik legjobb része. Ez már elkezdődött januárban, ilyenkor mindig sűrűbbek a próbák is – árulta el dr. Jároli Józsefné, a Bartók kórus egyesületi elnöke.

A kórusok amerikai stílusú, jól ismert dalokkal készültek. A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket.

– Olyan produkcióval készültek a kórusok, amely egyrészt szakmai és művészi szempontból is az élvonalban van, másrészt azt is fontosnak tartják, hogy kifejezetten közönségbarát repertoárral lépjenek színpadra – fogalmazott Herczeg Tamás.

A Csabagyöngye Kulturális Központ termében teltház fogadta a két kórust. Olyan művekből adtak elő dalokat, mint a Hegedűs a háztetőn, a West Side Story vagy a Légy jó mindhalálig. Az est folyamán két szólistát, Nagy Szilviát és Török Tamást is halhatta a közönség.

 

 

 

További programok »

FEL