A lengyel-magyar barátságot ünnepelték Békéscsabán

2019. március 18. 07:51 | Gyemendi Réka

A Magyar-Lengyel barátság napja alkalmából tartottak ünnepi koncertet szombaton a Csabagyöngye Kulturális Központ Panoráma termében. A rendezvényen fellépett a Nyíregyházi Lengyel-Magyar "Dalárda" és a békéscsabai Chopin Kórus.

 

 

Március 23-án van a magyar-lengyel barátság napja. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította ünnepnapnak március 23-át.

 

Kép: Ujházi György

 

A csabai kórustalálkozón elsőként Leszkó Malgorzata, Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Bátori Zsolt, a Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet. Úgy fogalmazott: egy ilyen ünnepség, amely a barástságról szól, nemcsak a népek közötti barátságot kell hogy jelképezze hanem azt, hogy egymással is legyünk jóban. Elmondta, hogy Lengyelország és Magyarország között olyan kötelék van, amely más országoknál nem figyelhető meg. Ezt követően a magyar-lengyel barátság meghatározó történelmi eseméneit mutatta be és kiemelte: a kárpátok nem elválasztották a két országot, hanem összekötötték. Végül Máté László, Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának elnökhelyettese szólt a látogatókhoz.

 

Kép: Ujházi György

 

Elsőként a Nyíregyházi Lengyel-Magyar "Dalárda" adott műsort, a kórust Pappné Szabó Ella vezényelte. Majd a Chopin Kórus állt színpadra Szák-Kocsis Péter vezényletével. A békéscsabai kórus a rendezvényre magyar nyelvű művekkel és magyar szerzők műveivel, valamint lengyel dalokkal készült. A repertoárban helyet kapott továbbá Sutyinszki János külön a számukra komponált lengyel népdalfeldolgozása is. A látogatók a két kórus közös előadását is meghallgathatták.

 

További programok »

Kultúra

A szerkesztőség anyák napi ajándéka

Újságíróink egy-egy irományt rittyentettek anyák napjára, hogy akinek olvasni támad kedve, annak szolgáltassunk egy-egy történetet, amellyel szórakoztathatja, esetleg nosztalgiába ringathatja magát. Fogadják szeretettel!
2024. május 5. 09:38
FEL