Több mint másfél milliárd forintból építenek kerékpárutakat Békéscsabán

2025. október 6. 18:47 | behir.hu

Több mint másfél milliárd forintból építenek és újítanak fel kerékpárutakat Békéscsabán – közölte a projektgazda Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. hétfőn közleményben az MTI-vel.

Mint írták, az 1,76 milliárd forintot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből nyerte el Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az Építési és Közlekedési Minisztériummal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel és a Közlekedéstudományi Intézettel közösen alkotott konzorcium tagjaként.

A fejlesztéssel bővítik, folyamatosabbá teszik a bicikliút-hálózatot a városban, így növelve a közlekedés biztonságát, segítve a munkába és az iskolába járást.

2027 végéig három helyszínen felújítják a meglévő infrastruktúrát, hét helyszínen pedig új nyomvonalat építenek, vagy elkészítik a már meglévő kerékpárúttal az összeköttetést.

Békéscsabán állami forrásból is épül kerékpárút a városba hamarosan három gyárat építő, és így 2500 munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global befektetésével összefüggésben. Az önkormányzat ugyanis vállalta, hogy megépíti a leendő gyárépületekig a hiányzó kerékpárút-szakaszt. Szarvas Péter polgármester elmondta, a forrást biztosította a magyar kormány; a beruházás jövőre valósulhat meg.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL