Gazdaságélénkítés – 500 négyzetméter alapterületű ipari csarnok épül Újkígyóson

2025. szeptember 9. 14:12 | Gulyás Gergő

Újkígyós önkormányzata 225 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből. Az összegből egy ipari csarnok épül az önkormányzati tulajdonban lévő ipari területen.

Még 2023 végén nyújtott be pályázatot Újkígyós önkormányzata és a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. közös konzorciumban a fenntartható versenyképes városfejlesztés tárgyú TOP Plusz pályázati kiírásban. Ez a pályázat 2025 elején támogatásban részesült, így az önkormányzati tulajdonú ipari területen egy csarnok épül, a tervek szerint 2027. december 31-éig.

– Ennek a csarnoknak az alapterülete több mint 500 négyzetméter lesz, a, magassága 5,7 méter. Egy egyirányú, hajós, vasbeton szerkezetű ipari csarnokról van szó, acél trapézlemez borítással, amire kőzetgyapot hőszigetelő réteget alakítanak ki, tehát a tetőszerkezet olyan lesz, hogy a későbbiekben betelepülő vállalkozók adott esetben napelemes rendszert is tudnak rá építeni, a burkolat pedig egy csiszolt beton lesz – fejtette ki Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A projektben nagy hangsúlyt kapott a fenntarthatóság, éppen ezért a területen fákat és növényeket is ültetnek, valamint a csapadékvizet is újrahasznosítják majd. A tájékoztatón elhangzott, hogy a település ipari parkjának hasznosítása jelenleg száz százalékos, de folyamatosan vannak érdeklődő vállalkozások, amelyek a gazdaságot élénkítenék és munkahelyeket teremtenének a város lakosságának.

– Minél több vállalkozás települ ide, annál nagyobb lesz a település vonzása, elég sokan költöznek ki Békéscsabáról, illetve ingáznak a munkavállalók Újkígyósról Békéscsabára. Az volna a szerencsés, hogyha helyben tudnánk biztosítani minél több munkahelyet, és akkor ezzel fejlődne, illetve megmaradna a település, mert sajnos nálunk is folyamatosan fogy a lakosság, ezt szeretnénk megállítani, illetve megfordítani ezzel a beruházással is – fogalmazott Oláh Timót Lajos, Újkígyós polgármestere.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Az engedélyes kiviteli tervek elkészültek, a nyílt közbeszerzési pályázat kiírása és a kivitelező kiválasztása után várhatóan jövőre kezdődik az ipari csarnok építése.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

További programok »

FEL