Több mint fél millió forint pénzbüntetés ittas járművezetésért

A Szarvasi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a bűncselekmény elkövetésétől számított 15 napon belül bíróság elé állított egy 55 éves gyomaendrődi férfit, aki 2019. március 23-án Gyomaendrődön ittasan és vezetői engedély nélkül vezetett.

A vádlott 2019. március 23-án a reggeli óráktól kezdődően a nap folyamán nagyobb mennyiségű pálinkát fogyasztott el, ennek ellenére kora este beült a tulajdonát képező személygépkocsiba és azzal Gyomaendrőd belterületén közlekedett úgy, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A rendőrök 2019. március 23-án 17 óra 35 perckor a Rákóczi Ferenc utca 31. szám előtt állították meg, közúti ellenőrzés alá vonták, amelynek során alkoholszondát is alkalmaztak.

A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ 4.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint járművet csak az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

A vádlott egyszer volt büntetve szintén ittas járművezetés miatt, mely ítélet jelen cselekmény előtt négy nappal emelkedett jogerőre.

A Szarvasi Járásbíróság a büntetett előéletű vádlottal szemben 560 000 Ft összegű pénzbüntetést szabott ki és 2 év 6 hónap időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet jogerős.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,