Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén

2021. március 16. 18:22 | behir.hu

A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a munkagépek – tájékoztatta a behir.hu-t a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztálya.

Hozzátették, a tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást, buszozást.

Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A 2010 előtt felhalmozódott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is.

„2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg a felújítási munkák” – mondta Mosóczi László.  Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hozzáfűzte, ha a további előkészületekkel a tervezett tempóban haladnak, akkor az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot.

„Az országos közútkezelő a téli üzemeltetési időszak végével – folytatta –, március 15-étől egészen őszig ütemezetten adja át a munkaterületeket a kivitelezőknek. A napokban 87 útszakaszon, összesen 235 kilométeren indulnak meg vagy folytatódnak a teljes körű felújítások. A tavasszal megkezdődő korszerűsítések összértéke meghaladja a 37 milliárd forintot.”

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hozzátette, „az elmúlt évhez képest közel megkétszereződő mennyiségű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan.

Megemlítette, nem szabad megfeledkezni a többi útról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhattak fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz.

„A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire” – húzta alá.

További programok »

FEL