Több mint 500 millió forintból újítják fel Újkígyós úthálózatának egyes részeit

2025. május 30. 13:30 | Osgyán Ágnes

Összesen közel hét kilométernyi szakaszon újítják meg az útburkolat bizonyos szakaszait Újkígyóson. A beruházás részleteiről Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Oláh Timót Lajos polgármester pénteken délelőtt tájékoztatta a nagyközönséget.

A beruházás részleteiről és jelentőségéről Herczeg Tamás országgyűlési képviselő beszélt.

– Egy fontos beruházásról van szó, hiszen a fejlesztés tizenhat útszakaszt érint majd, a leghosszabb 760 méter hosszúságú lesz. Azt is fontos megemlíteni, hogy Újkígyós azok közé a települések közé tartozik, amelynek csak aszfaltozott útjai vannak. Ugyan földutak nincsenek a városban, de az aszfaltozott utak is elkopnak az évek alatt. A beruházásnak köszönhetően 41 méter híján 7 kilométernyi útszakasz kap majd új útburkolatot – osztotta meg.

A beruházás Európai Uniós forrásból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszból valósul meg, több mint 500 millió forintos támogatásból.

– A fejlesztés nemcsak a támogatás összegéből adódóan, de a településen élők szempontjából is kiemelt jelentőségű. Az érintett az útszakaszok, amelyek új útburkolatot kapnak kimondottan forgalmasak, így biztos vagyok benne, hogy sokak számára komfortosabb lesz a mindennapi közlekedés – fogalmazott Oláh Timót Lajos polgármester.

A munkálatok várhatóan 2026-ban kezdődnek.

Galéria

További programok »

FEL