Implom József helyesírási verseny Gyulán

2024. március 1. 15:09 | Fajó Attila

Ismét Gyula város adott otthont az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjének. A három napos esemény 123 versenyzője a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban teljesítette a versenyfeladatokat.

– Kecskemétről érkeztem. A sulinkban az egész osztály írt egy tollbamondást, és miután az enyémet választották a legjobbnak, továbbküldtek a megyei fordulóba. Ott online feladatmegoldás következett, végül az erdményhirdetéskor tudtam meg, hog jöhetek az Implomra, Gyulára – mondta el egy Bács-Kiskun vármegyei középiskolás, Tálos Liliána.

Nagy az izgalom, hiszen mindenki a legjobb tudásának megfelelően kíván teljesíteni a több napos, nagymúltú rendezvényen. Zámori Ida, a verseny színhelyéül szolgáló gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, iskolájuk számára nagy megtiszteltetés részese lenni egy, az egész Kárpát-medencére kiterjedő eseménynek. Az értékteremtő és az anyanyelv ápolását szolgáló rendezvény fontossága elvitathatatlan, hangsúlyozta ki az intézményvezető. 

A verseny zsűrielnöke, dr. Nagy János, emeritus professzor hírportálunknak adott nyilatkozatában az esemény célját a nyelvhasználati készségek fejlesztésében és a magyar nyelvben megjelenő kultúra fejlesztésében határozta meg. Mint mondta: a nyelvünket szabályozó rendszernek stilisztikai szerepe van, amivel jó, ha a középiskoláskorú diákság tisztában van. 

Galéria

További programok »

FEL